Szalay-Berzeviczy: 2028-ra reális a budapesti olimpia

Vágólapra másolva!
A Budapesti Olimpiai Mozgalom alapítója úgy véli, hogy ha van jelentős gazdasági növekedés, és marad a költségvetési fegyelem, akkor a 2028-as olimpia célbavétele reális. Szalay Berzeviczy Attila erről a Figyelőnek adott interjúban beszélt.
Vágólapra másolva!

A gazdasági válság és az eurókrízis miatt az elmúlt években lekerült a napirendről az olimpiai játékok magyarországi megrendezésének a kérdése, de Szalay-Berzeviczy Attila szerint a korábban előkészített anyagok bármikor elővehetők és leporolhatók. A Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) alapítója, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a 2028-as olimpia célbavétele lehet reális, amennyiben van jelentős gazdasági növekedés, és marad a költségvetési fegyelem.

Ehhez 2019-ben be kell adni a pályázatot, de mivel ez egy nagyon komplex feladat, amelyben rutint kell szerezni, már 2015-ben be kellene nyújtani a pályázatot a 2024-es játékok megrendezésére, mondta Szalay-Berzeviczy.

Szerinte az Orbán-kormány vitathatatlan érdeme a sportra és az azt kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésére fordított rendkívül jelentős mennyiségű erőforrás. "Ha elkészül a központi uszoda a vb-re, és sikeresen lezárul a stadionfejlesztési program, akkor Magyarország nagyon kedvező helyzetből - nem pusztán makettekkel - szállhat ringbe az olimpiáért" - fogalmazott a közgazdász, aki korábban több banknál és a budapesti tőzsde elnökeként is dolgozott, november 1-jétől pedig a bécsi Raiffeisen Bank International AG regionális értékpapír-üzletágát fogja vezetni.

Szalay azt is elmondta, hogy már most szükséges lenne kijelölni a jövőbeni ötkarikás játékok epicentrumát, ahol az olimpiai stadion és a falu lesz. "Így ugyanis a következő tíz évben a főváros ehhez igazodva tudná fejleszteni a fővárost és tömegközlekedését" - mondta.