Halász János: Jövőre 17 milliárddal több jut kultúrára

Vágólapra másolva!
Az ideinél több mint egymilliárddal több pénzből gazdálkodhat 2014-ben az Operaház, 50 millióval emelkedik az ópusztaszeri emlékpark támogatása. A kultúráért felelős államtitkár szerint a terület összesen 17 milliárd forinttal kap többet.
Vágólapra másolva!

Mintegy 17 milliárd forinttal 238,5 milliárd forintra nőnek jövőre az állam kulturális és közösségi szolgáltatásokra fordított támogatásai - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Halász János kultúráért felelős államtitkár.

A kultúráért felelős államtitkárság ebből az összegből több mint 40 milliárd forint fölött rendelkezik. A többit a tárca egyéb államtitkárságai és más minisztériumok költhetik el. A kormány nem felesleges tehertételként, hanem erőforrásként tekint a kultúrára - jelentette ki a politikus.

A Magyar Állami Operaház állami támogatása 1,1 milliárd forinttal lesz magasabb, ezt az 1,7 milliárdból felújított Erkel Színház rövidesen várható átadása is indokolja. A Hagyományok Házának - szintén egy felújítás után - 200 millió forinttal, míg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak 50 millióval jut több.

Az idén magánberuházásban, kormányzati támogatással létrejött Budapest Music Centernek 290 millió forint támogatást szán az államtitkárság. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 290 millióval, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig félmilliárddal magasabb állami forrásra számíthat. Az önkormányzati fenntartású zenekarok és énekkarok számára 630 millió forinttal érkezik több támogatás.

A Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál rendezvényeire 1,84 milliárd forinttal többet juttat az állam, a várhatóan decemberben nyíló Robert Capa Központ pedig 198 millió forintos támogatásból működhet.