Tizenkilenc évet kapott az autóhirdetéses rabló

Vágólapra másolva!
Kipróbálás címén elhajtott az eladásra hirdetett járművekkel, de kamuhirdetéssel is próbálkozott, majd a jelentkezőket kirabolta az a férfi, akit csütörtökön ítéltek jogerősen 19 év börtönre. Az ügyészek életfogytiglanra küldték volna.
Vágólapra másolva!

Jogerősen tizenkilenc év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki próbaúton lopott el eladásra meghirdetett járműveket, illetve autóhirdetéseket adott fel, majd kirabolta az arra jelentkezőket. A bíróság ezzel két évvel emelte a Jung Leventére a Tatabányai Törvényszéken első fokon kiszabott büntetést. A bíróság ugyanis előre kitervelt emberölési kísérletnek minősítette azt, hogy a férfi egy alkalommal rálőtt az egyik áldozatára, életveszélyes sérüléseket okozva.

A vádlott képviselői a felmentését, illetve a büntetés enyhítését szerették volna elérni, az ügyészség életfogytiglan tartó börtönt kér rá, és hogy legkorábban csak 30 év után kerülhessen feltételesen szabadlábra.

A vádlott 2011 márciusában kezdte a bűncselekményeket. Előbb egy kipróbálásra elkért motorral hajtott el, majd még aznap eladta. Júniusban egy Skoda Superbet vitt el hasonló módszerrel. Akkor a kormányszerkezet ellenőrzésére hivatkozva kérte a kerék megmozgatására a tulajdonost, majd gázt adott. Július elején egy használt járművek adás-vételi portálján eladásra hirdetett egy luxusterepjárót. Az egyik érdeklődőt telefonon megfenyegetve arra bírta rá, hogy félmillió forintot hátrahagyva távozzon, egy másik vevőjelöltet pedig azzal próbált egymillió forint átadására rávenni, hogy azt állította, távcsöves puskával figyelik őket. Előbbi fenyegetése sikerrel járt, a második áldozat elmenekült.

Később egy használtautó-kereskedőt csalt egy elhagyatott helyre, ahol kétszer rálőtt, életveszélyes sérüléseket okozva neki, majd arra kényszerítette, hogy adja át neki övtáskáját, amelyben 1 millió 750 ezer forint volt. Az ellene folyó eljárásban a férfi hamisan vádolta meg egyik korábbi áldozatát, mondván, az társaival életveszélyesen megfenyegette őt.