VIP-elbánást kaptak a hamis nyelvvizsgát szerző politikusok

Vágólapra másolva!
Külön teremben szerveztek vizsgákat azoknak, akik jó pénzért tudás nélkül szereztek nyelvvizsgát - írja a Blikk. Ilyenkor bal- és jobboldali képviselők együtt ültek a padokban - idézte a lap a nyelvvizsgabotrány egyik gyanúsítottját.
Vágólapra másolva!

Szinte VIP-elbánásban részesültek azok az állami vezetők és politikusok, akik hamis nyelvvizsgákat tettek - írja a Blikk az ügy egyik gyanúsítottjára hivatkozva. A lap szerint nem is kellett elvegyülniük a hétköznapi vizsgázók között, azoknak, akik jó pénzért tudás nélkül akartak nyelvvizsgához jutni. Az ilyen módon papírhoz jutni kívánó parlamenti képviselőket, tisztviselőket külön vizsgáztatták, nem együtt a fiatalokkal, akik a diploma megszerzése miatt mentek - mondta a lapnak a férfi.

Ezeken az alkalmakon együtt ültek a padoknál a jobb- és baloldali képviselők, rendőri, hivatali vezetők is. A Blikk szerint a pártok már nyomoznak, hogy kik lehetnek érintettek a botrányban, forrásuk szerint több gyanúsítottat is megkörnyékeztek politikai oldalról, azt tudakolva, kik azok a képviselők, akiknek a neve szerepel az ügyészség által lefoglalt nyilvántartásban. A dokumentumban a vizsgázók neve és a vizsga időpontja szerepel, de ez alapján a bizonyítványok és a vizsgázók minden adata visszakereshető. A lap szerint például az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkárának neve is szerepel itt.

A Blikk a múlt héten írta meg, hogy az országos méretű nyelvvizsgagyár felderítése során a nyomozók parlamenti képviselőkig is eljutottak, és egy magas beosztású minisztériumi köztisztviselő is vett egy nyelvvizsgát. A Corvinus Egyetemen elkövetett nyelvvizsgacsalásokban szeptember elején 18 ember ellen emeltek vádat. Vesztegetés és más bűncselekmények miatt.