Lezárták a mosdók ablakait a pécsi Babits Gimnáziumban

Vágólapra másolva!
Egy diák kedden kiugrott a gimnázium második emeleti mosdójából, mára már lezárták a helyiségek ablakait. A rendőrség lezárta a nyomozást, az iskola belső vizsgálatot indított. Vizsgálják a búcsúlevelet is, amit a diák hátrahagyott.
Vágólapra másolva!

A tegnapi öngyilkossági kísérlet után még kedden leszerelték a mosdókban külső ablakok kilincseit, hogy hasonló eset még egyszer ne történhessen meg az intézményben. A súlyos sérülésekkel kórházba szállított kilencedikes fiú mára állapota stabilizálódott, nincs életveszélyben - írta a Dunántúli Napló.

A rendőrség nem talált sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló körülményt, így várhatóan nem vizsgálódnak tovább az ügyben. A gimnáziumban ugyanakkor belső vizsgálatot rendeltek el az ügy kivizsgálásával kapcsolatban - írja a Bama.hu.

Tegnap megírtuk, hogy az iskola második emeleti mosdójából kiugró kilencedikes fiú kedden az igazgatói irodában is megfordult, ugyanis egy másik fiú képébe nyomott egy kakaós csigát, majd verekedésbe keveredett emiatt, és igazgatói figyelmeztetést is kapott. Ezt követően a mosdóba ment ki az egyik tanóra vége előtt néhány perccel, majd fél egy körül a mellékhelyiség ablakából kiugrott a mélybe. A Bama szerint búcsúlevelet is írt. A Dunántúli Napló szerint az érintett osztályba évismétlők is járnak, illetve több olyan diák, akiknek a magatartásukkal is problémák vannak.