Az MSZP büntetőfeljelentést tesz a bajai kampány miatt

Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint nemtelen eszközökkel próbálták befolyásolni a bajai választókat, ezért ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz.
Vágólapra másolva!

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Legény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője büntetőfeljelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

Szerintük a választásról megjelent sajtóhírek alapján "valószínűsíthető, hogy a választókat ismét szervezetten utaztatták, mobiltelefonokat ígértek nekik, illetve tűzifát is oszthattak, hogy így manipulálják a szavazókat". A baloldali párt szerint az ATV híradójában nyilatkozó ismeretlen nő elmondása szerint azért szavazott a Fidesz jelöltjére, mert szavazatáért cserébe tűzifát kapott, illetve a későbbiekben is fog kapni.

Az ellenzéki párt azon az állásponton van, hogy a mobiltelefon és a tűzifa felajánlása, illetve juttatása, megvalósítja a választópolgárok anyagi juttatással történő befolyásolását, és ezzel kimeríti a választás rendje elleni bűncselekmény tényállási elemeit - olvasható a közleményben. Hozzátették: a választópolgárok etetése-itatása adott esetben szintén felvetheti az anyagi juttatással történő befolyásolást és ezzel a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Az MSZP azt kéri a nyomozó hatóságtól, derítsen fényt arra is, hogy kinek az érdekében, kinek a megbízásából, és milyen finanszírozásban történt a bűncselekmény.

A bajai 32-es szavazókörben vasárnap megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A megismételt választás előtt mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok képviselői és emberei agresszív, sokszor a másik lejáratására építő kampányt folytattak Baján. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte, így Kovács Csaba kaphatja az önkormányzati képviselői mandátumot.

A bajai választásról szóló híreinket itt olvashatja.