Tarlós: Humánusan kezeljük a hajléktalanokat

Vágólapra másolva!
A főpolgármester szerint jobban járnak el a fedélnélküliekkel, mint az előző ciklusban tették, és arról is beszélt, hogy jelöltetné-e magát 2014-ben.
Vágólapra másolva!

Ha holnap kérdeznék hivatalosan, akkor valószínűbb, hogy igent mondanék - válaszolta Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában kedden arra a kérdésre, hogy vállalna-e egy újabb ciklust a főváros élén.

Tarlós István "marhaságnak" nevezte azt a felvetést, hogy a fővárosi beruházások mostani egyidejű indítása összefüggésben lenne a jövő évi önkormányzati választásokkal. Mint elmondta: lemaradásban voltak bizonyos korábban megálmodott - részben uniós forrásokból támogatott - munkák előkészületei, amelyeket az elszámolási határidők miatt kénytelenek voltak párhuzamosan elindítani.

Az 1-es villamos vonalának felújítása és a kapcsolódó forgalomkorlátozások kapcsán azt mondta, valóban volt feszültség, rossz volt a szervezés, ezért azonnali forgalomszervezési intézkedéseket rendelt el. "Nem vagyok teljesen elégedett a Budapesti Közlekedési Központtal" - tette hozzá a főpolgármester.

Demszky nem gondoskodott a hajléktalan emberekről

Tarlós István a fővárosi hajléktalanok ügyével kapcsolatban bírálta az MSZP fővárosi frakciójának vezetőjét. Álláspontja szerint Horváth Csabának akkor kellett volna lakásokat osztogatnia a hajléktalanoknak, amikor Demszky Gábor humánpolitikai főpolgármester-helyettese volt. Álláspontja szerint a jelenlegi városvezetés kezeli humánusan a hajléktalankérdést.

A főpolgármester elmondta: majdnem ezerrel több szálláshelyet biztosítanak a hajléktalanoknak, mint a korábbi vezetés, hajléktalankórházat létesítettek, és a főváros közszolgáltató cégeinél foglalkoztatják őket. Korábban nem volt gondoskodás - jegyezte meg.

Tarlós István megfogalmazása szerint először segítő kezet nyújtanak a hajléktalanoknak, ám aki azt ellöki, annak nem engedik meg, hogy akadályozza Budapest frekventált pontjainak "rendeltetésszerű használatát".