Paczolay Péter mégis marad a Velencei Bizottságban

Vágólapra másolva!
A kormány nyáron bizalomvesztés miatt visszahívta Paczolay Pétert az alkotmányosság felett őrködő Velencei Bizottságból, most maga a testület választotta meg tiszteletbeli elnökévé. Az Alkotmánybíróság elnöke 1991 óta vesz részt a Velencei Bizottság munkájában.
Vágólapra másolva!

A Velencei Bizottság tiszteletbeli elnökévé választotta Paczolay Pétert, Magyarországot képviselő korábbi tagját - közölte a bizottság a honlapján, a testület múlt hétvégén tartott 96. plenáris ülése után. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke elmondta, váratlan megtiszteltetésként érte a hír, hiszen eddig nem volt ilyen tisztség a bizottságban.

Orbán Viktor miniszterelnök és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke egy megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a bíróság épületében Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

"A bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy módosítják a bizottság statútumát, létrehozzák a tiszteletbeli elnöki tisztséget, és elsőként engem választanak meg annak betöltésére. Azt, hogy pontosan milyen feladatokkal jár a tiszteletbeli elnöki tisztség, a módosított statútum fogja meghatározni, de mindenképpen örülök annak, hogy intézményes keretek között is folytatódik a bizottságban végzett munkám" - mondta Paczolay.

A Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete 2009-ben alelnökévé választotta Paczolay Pétert. Ezt a megbízatást 2011-ig töltötte be. A bizottság magyar tagjának és a testület póttagjának, Trócsányi Lászlónak idén augusztus 1-jén járt le négyéves mandátuma. A testület szabályai szerint minden, a szervezetben részt vevő állam jogosult egy tagot és egy póttagot delegálni. A jelölt szakértők mandátuma négy év, amely megújítható.

A Népszabadság internetes kiadása aznap, kormányzati forrásra hivatkozva írta, hogy a kormány augusztus 14-i ülésén eldőlt: "visszahívják Paczolay Pétert a Velencei Bizottságból". A napilapnak a forrás bizalomvesztéssel indokolta Paczolay Péter visszahívását. Paczolay Péter annak idején azt mondta: addig nem kapott tájékoztatást arról, hogy a kormány újrajelöli-e őt a Velencei Bizottságba. A sajtó által emlegetett bizalomvesztésről azt mondta, számára az "nem értelmezhető". A Velencei Bizottságban ugyanis a tagoknak nincs módjuk nemzeti érdeket képviselni, hiszen az olyan ügyek vitájában, amelyekben a saját országuk érintett, nem is vesznek részt, ezért is hívják meg az adott ülésre az érintett kormány képviselőjét.

Paczolay Péter közölte azt is: a Velencei Bizottság munkájában - az akkori magyar tag, Herczegh Géza felkérésére - 1991 óta vesz részt. Póttagként 2001 óta, rendes tagként pedig 2005 óta tevékenykedik a bizottságban.