8-1? Elég sok

Vágólapra másolva!
Kocsis Máté fejeket akar a történelmi vereség után, Deutsch Tamás szerint szégyen és gyalázat, amit Csányi Sándor MLSZ-elnök csinál. Orbán Viktor még nem ocsúdott fel a 8-1es KO-ból, de vajon a többi képviselő egyetért-e két fideszes politikus szenvedélyes kirohanásával, és egyáltalán mit gondolnak a történelmi focikudarcról? 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök egy igazán hosszúra nyúlt hétvégét várt azzal, hogy véleményt nyilvánítson a magyar labdarúgó-válogatott péntek esti 8-1-es vereségéről a hollandok ellen, és akkor sem azért szólalt meg, mert kikívánkozott belőle a mondanivaló, hanem mert az Index megkérdezte. "Az eredmény számomra felér egy agyrázkódással. Még nem hevertem ki" - válaszolta röviden a lap kérdésére. A miniszterelnök szűkszavúsága és megkésett reakciója azért is volt feltűnő, mert korábban szinte azonnal reagált a magyar sportolók sikereire, és rendszeresen értékeli a magyar futball helyzetét is.

A miniszterelnök a román válogatott elleni 3-0-s vereség után még azzal tért ki a kudarcra reakciót váró újságírói kérdés elől, hogy "őt erről a témáról letiltották". Orbán Viktor egyébként azért nem tudott személyesen jelen lenni a történelmi vereségnél Amszterdamban, mert aznap a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőivel tárgyalt. Megúszta a románok elleni vereséget is, akkor a lánya esküvője miatt nem volt ott a lelátón.

A fideszes politikusok közül Deutsch Tamás EP-képviselő már sokkal szenvedélyesebben és hosszabban fejtette ki a véleményét a magyar válogatott történelmi mélyrepüléséről. "Azt gondoltam, az én életemben az irapuatoi 0-6-nál már nem lesz, mert nem lehet nagyobb magyar futballgyalázat. Jelentem, rosszul gondoltam. Van nagyobb gyalázat, az amszterdami 1-8. Minden csalódottság érthető, minden keserűség indokolt" - írta a Facebookon. Deutsch azonban a kesergés mellett tett egy kísérletet arra is, hogy megtalálja a felelősöket, és rögtön a Magyar Labdarúgó Szövetségre mutatott, amelynek a vezetői szerinte minden lehetséges állami, üzleti és médiasegítséget megkaptak, és nem leküzdhetetlen ellenszélben, hanem erős hátszélben dolgozhattak.

Majd még keményebb hangnemre váltott: "Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára az, akik módszeresen elherdálják a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. [...] Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára időt és energiát nem kímélve azzal foglalatoskodik, hogyan basáskodjon az ultra szurkolókkal, miközben kézen-közön, átláthatatlanul osztogatják el az utánpótlás-akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat. Ceterum censeo: szégyen és gyalázat, amit az MLSZ, annak elnöke és főtitkára csinál!" A Twitteren azért zárójelben hozzátette: "de ne bántsátok a szerencsétlen épülő stadionokat, nem ők kaptak ki gyalázatos módon".

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója ennél is továbbment, és a Facebookon azt írta: "Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni..."

Kíváncsiak voltunk, a többi képviselő osztja-e a két fideszes politikus álláspontját, és egyáltalán mit gondolnak a történelmi a kudarcról.