Vadaival hódítaná meg a legbaloldalibb kerületet Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Három alelnökét, Vadai Ágnest, Bauer Tamást és Niedermüller Pétert Budapesten, míg Debreczeni Józsefet az egyik miskolci választókerületben indítja a jövő évi választáson a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. 
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció szombati kongresszusán mutatta be 106 egyéni képviselőjelöltjét. Gyurcsány Ferenc pártelnök ugyanakkor az utóbbi hetekben többször is arról nyilatkozott: biztos benne, hogy a választás előtti napokban vagy hetekben az MSZP, az Együtt-PM és a DK jelöltjei kölcsönösen visszalépnek az esélyesebb javára, mert ezt diktálja a józan ész, és erre sarkallja őket a választók nyomása is.

Vadai Ágnest - akit a hétvégén választották alelnökké - a XIII. kerületben indítja a DK, ott, ahol a baloldal 2010-ben két egyéni mandátumát szerezte. A két választókerületet azóta összevonták. Az MSZP és az Együtt-PM várhatóan Hiszékeny Dezső alpolgármestert jelöli, mivel a 2010-es győztesek közül Tóth József polgármester maradna, míg Szanyi Tibor a szocialisták EP-listáját vezeti.

Bauer Tamás DK-alelnök, korábbi SZDSZ-es képviselő a XII. kerületben indul, a fideszes jelölt itt Fónagy János, a fejlesztési minisztérium államtitkára, míg az MSZP és az Együtt-PM még nem nevezte meg, kit indít (a jelölés joga Bajnai Gordon pártjáé).

Niedermüller Péter Zuglóban, Kerék-Bárczy Szabolcs - aki korábban az MDF szóvivője volt - az I. és az V. kerületből álló körzetben jelölt, ahol a Fidesz Rogán Antal frakcióvezetőt, belvárosi polgármestert, az Együtt-PM pedig Juhász Pétert, a pártszövetség társelnökét indítja.

Kőbányán Élő Norbert budapesti pártkoordinátor, Újpesten Arató Gergely korábbi oktatási államtitkár, a XV. kerületben a városrész egykori polgármestere, Hajdu László, a XVII. kerületben pedig Gy. Németh Erzsébet, az MSZP korábbi fővárosi frakcióvezetője indul a DK színeiben (mindannyian volt szocialista politikusok).

A VI.-VII. kerületben Szabó Zoltán korábbi erzsébetvárosi polgármester indulhat, akit a Szegedi Ítélőtábla a múlt héten egy év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Hunvald-ügyben, mert az önkormányzattól kapott mobiltelefont használt. A politikus ezután visszalépett a DK elnökségi tagjainak megválasztásától, az egyéni képviselőjelöltek között azonban szerepel. Csepelen Borka-Szász Tamás a DK jelöltje, aki a 2010-es önkormányzati választáson - egyedüliként - szerzett MSZP színekben mandátumot a XXI. kerületben, míg Budafokon Gréczy Zsolt szóvivő a jelölt.

Debreczeni József, a DK alelnöke, aki a rendszerváltás utáni első ciklusban az MDF képviselője, a legutóbbi választáson a demokrata fórum jelöltje volt, Miskolcon indul. A borsodi megyeszékhelyen a Gyurcsány-párt másik jelöltje Varga Gergő önkormányzati képviselő. Szentendrén Szűcs Erika korábbi munkaügyi miniszter, Kaposváron Kolber István, a Gyurcsány-kormány tárca nélküli minisztere, Pécsen Kunszt Márta politológus, Hódmezővásárhelyen pedig Buzás Anna egyetemi hallgató, Buzás Péter makói polgármester lánya a DK-s jelölt.

A Demokratikus Koalíció több vidéki választókörzetben is korábbi MSZP-s parlamenti képviselőt indít: Sárbogárdon Ecsődi Lászlót, Berettyóújfalun Csontos Jánost, Jászberényben Gedei Józsefet, Cegléden Czinege Imrét, Balatonfüreden Deák Istvánnét.

Nem indul egyéniben a pártelnökön kívül Molnár Csaba alelnök és Varju László pártigazgató.