Botka és Tóbiás követi Mesterházyt

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila fogja vezetni az MSZP listáját, ha a kongresszus nem vétózza meg, közvetlenül utána Botka László és Tóbiás József következik. Az EP-listát Szanyi Tibor vezeti.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a szocialista párt országgyűlési és európai parlamenti (EP-) listáját az MSZP választmánya szombaton: előbbit Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető, utóbbit Szanyi Tibor elnökségi tag vezetheti. A végső döntést az MSZP kongresszusa mondja ki egy hét múlva.

A parlamenti listán Mesterházy Attilát Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató, Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor elnökhelyettes, Hiller István korábbi pártelnök és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag követi.

Az EP-lista második helyezettje Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke, mögötte Gúr Roland brüsszeli delegációtitkár, Veres János korábbi pénzügyminiszter és Gurmai Zita európai parlamenti képviselő következik. A másik három jelenlegi szocialista EP-képviselő - Göncz Kinga, Herczog Edit és Tabajdi Csaba - nem szerepel a listán.