Valóra váltaná Makovecz minden álmát a kormány

Makovecz építészet, Makovecz templom, Makovecz Imre, A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész által tervezett ökumenikus kápolna a devecseri lakóparkban.
Vágólapra másolva!
Monográfiát, reprezentatív kiállítást kap Makovecz Imre jövőre, ezenkívül műemlék lehet az összes alkotása, hagyatéka tananyag, hátrahagyott tervei közül pedig, amit lehet, megvalósítanának. Egy, a magyar organikus építészetet bemutató túraútvonalat is szívesen látna a kormány egy pénteki határozat szerint.
Vágólapra másolva!

A kormány felkérte a belügyminisztert, hogy az Országos Főépítészi Iroda bevonásával vizsgálják meg, miként lehetne műemléki védelem alá helyezni Makovecz Imre összes alkotását. Erről ez év végéig várnak jelentést - derül ki az erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározatból.

A 2011-ben elhunyt Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. Az is szerepel benne, hogy mérjék fel, hogyan lehetne államilag támogatni az építész országos vagy helyi védelem alatt álló alkotásainak állagmegóvását, helyreállítását.

A kormány elrendelte, hogy jövő tavaszra készüljön el egy, az építész munkásságát és életművét több nyelven bemutató monográfia és reprezentatív kiállítás. Felkérték a belügyminisztert és az emberi erőforrások miniszterét is, hogy vizsgálják meg, miként lehetne a világban népszerűsíteni a magyar organikus építészet kiemelkedő alkotásait.

Makovecz településfejlesztési-épülettervezési modelljét betennék a főépítészek továbbképzési programjába, illetve az építész, tájépítész és közművelődési szakemberképzés tantervébe. Felmérnék Makovecz hátrahagyott terveit is, hátha találnak benne olyat, ami megvalósítható, és a megvalósításra talán még pénzt is adnának.

A munkában számítanak a Magyar Művészeti Akadémia, a Makovecz Imre Alapítvány, valamint a Kós Károly Egyesülés együttműködésére.

Felvetették egy, a hazai organikus építészetet bemutató túraútvonal kialakításának és működtetésének lehetőségét is.