Hajtóvadászat a debreceni lányrabló ellen

Vágólapra másolva!
Nagy erőkkel folyik a nyomozás a debreceni lányrablási kísérletek ügyében, a polgárőrség is beszállt a hajszába, írja a Hajdú Online. A lap szerint két furgont keresnek, miután szerdán a város két pontján fiatal lányokat próbáltak a járművekbe kényszeríteni.
Vágólapra másolva!

Kiemelten kezeli a diáklányok elleni támadások ügyét a debreceni rendőrség, értesült a Hajdú Online. A lap a forrásaitól úgy tudja, a fokozott ellenőrzések az iskolák környezetében addig tartanak, amíg a nyomozások nem vezetnek eredményre.

Sajtóinformációk szerint a rendőrség a polgárőrséggel együttműködve keres két furgont, miután szerdán a város két pontján is fiatal lányokat próbáltak a járművekbe kényszeríteni.

A rendőrség a lap értesüléseit nem erősítette meg, közleményükben egy keddi hasonló eset okán azt írták, hogy személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak.

A városban szeptemberben is volt hasonló ügy, akkor az egyik gimnázium egyik lány tanulóját próbálták elragadni. Ezzel az esettel kapcsolatban szeptember 17-én nyomozást rendeltek el személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanújával.