Csendes és méltóságteljes vonulást ígér a Békemenet

Vágólapra másolva!
A harmadik Békemenet célja a méltóságteljes megemlékezés és a belső támadásokkal szembeni kiállás, közölték a szervezők. Megvan az útvonal is: A Bem-szobortól a körúton az Oktogonig mennek, onnan pedig az Andrássy úton a Hősök terére.
Vágólapra másolva!

A Békemenet célja elsődlegesen tisztelgés és főhajtás a forradalom hősei és mártírjai előtt, ugyanakkor "nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amit a baloldal művel", közölte Széles Gábor vállalkozó, aki azt mondta, a Békemeneten megmutatják, hogy lehet méltóságteljesen, csendesen ünnepelni. Hozzátette: a Békemenet alkalmat ad arra is, hogy összegezzék az elmúlt három évet, mert "a miniszterelnök olyan tetteket hajtott végre, amelyekre büszkék lehetünk" a közmunkától kezdve az adósságállomány megállításán át a vidékfejlesztésig és a választási rendszer átalakításáig.

Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy amikor veszélyben a nemzet, a magyarság összefog. Ma ez a helyzet, mert "egyre többen hiszik el a balliberális erők hazugságait" - mondta. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint nem szabad átlépni azt a határt, amely nyíltan vagy akár szimbolikusan is egy ember elpusztítására szólít fel. A Szolidaritás rendezvényén történt szobordöntésre utalva azt mondta, azért is kell kimenni az utcára, azért kell a Békemeneten részt venni, hogy ezzel is megmutassák, mindez nem megengedhető.

Fritz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapítója szerint azért van szükség a Békemenetre, mert veszélyben vannak a Békemenet által fontosnak tartott értékek, többek közt a nemzeti szuverenitás, az összetartás, a humanizmus és a szeretet. Szerinte "polgárháborús ízű" kampány zajlik, amiben "Bajnai társtettes", a Békemenet résztvevői ugyanakkor Magyarország és a magyarság egyben tartásáért menetel.

Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója szerint a Békemenet üzenete a baloldalnak többek közt az, hogy "merjenek kicsik lenni". Ismertette az útvonalat: a Békemenet a Bem-szobortól indul, és a Margit híd, Szent István körút, Nyugati tér, Teréz körút, Oktogon, Andrássy út útvonalon a Hősök terére tart.