Kilenc év után kaphatja vissza külföldre hurcolt gyerekeit egy szombathelyi nő

Vágólapra másolva!
Visszakaphatja kilenc éve elhurcolt, sokak által halottnak hitt gyerekeit egy szombathelyi asszony - írja a Nyugat.hu. A nő volt férje nemrég motorbalesetben meghalt Paraguayban, a rendőrség ez után jött rá, hogy a gyerekei elrablása miatt évek óta körözték.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a szombathelyi magyar nő és az osztrák Johann Ehmann házasságból két gyermek született, Philip és Ingrid.

Miután a Szombathelyen élő pár kapcsolata megromlott, a magyar asszony válni akart, Ehmann azonban fenyegetni kezdte a feleségét, hogy megöli őt is, és a gyerekeket is. A nő végül megszökött tőle, és a válás után a bíróság neki ítélte a gyerekeket, Ehmann pedig rendszeres láthatást kapott.

2004 végén a férfi nem vitte vissza az anyjukhoz a gyerekeket, és eltűnt. A rendőrség körözést adott ki ellene. Azt feltételezték, hogy Németországba szökött, de a Magyarországon élő anya 2004 óta semmilyen életjelet nem kapott a jelenleg 17 és 13 éves gyerekekről.

Egészen mostanáig. Paraguayban, Encarnación településnél ugyanis történt egy halálos baleset, egy osztrák állampolgárságú férfi motorral rohant a végzetébe. Johann Ehmann volt az. A paraguayi rendőrség úgy tudta, a férfi felesége nem él, így a gyermekeket árvaként kezelték, és felvették a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal. Ekkor derült ki, hogy a férfit és a gyerekeket is körözi a rendőrség, a gyermekek anyja pedig Magyarországon él.