Államosítják a Pető Intézetet

Vágólapra másolva!
A kormány csak úgy tudja garantálni a Pető Intézet működtetését, ha állami fenntartású lesz.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közvetlen állami fenntartásúvá tenné a Pető Intézetet, az erről szóló javaslat hamarosan a kormány elé kerülhet – jelentette be Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár a müncheni Mozgás és Egyensúly elnevezésű kongresszuson.

Maruzsa szerint a kormány szellemi hungarikumnak tekinti a Pető-módszert. Szerinte a kormány akkor tudná garantálni az intézet működtetését, ha állam fenntartású lenne, mivel az elmúlt években súlyos anyagi helyzetbe került. Az intézet köznevelési intézménye gyakorlóiskolaként működhet tovább.

Szeptember közepén több bírálatot kapott a Fidesz–KDNP, mert nem szavazták meg Szabó Tímea (Együtt-PM) független képviselő javaslatát, amely 500 millió forintot juttatott volna a Pető Intézetnek. Balog Zoltán előbb arról beszélt, hogy 105 millióval támogatják az intézet működését, de végül ezt felemelték 210 millió forintra.

A Pető Intézet anyagi helyzetéről és az állami támogatás körül kialakult helyzetről itt olvashat bővebben.