Mától van Nemzeti Űrstratégiánk is

Vágólapra másolva!
Elkészült a Nemzeti Űrstratégia tervezete, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Magyarország be akar lépni az űrkorszakba, ezért szeretne csatlakozni az Európai Űrügynökséghez is.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előkészítette a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Űrstratégiát, amelyet a közeljövőben a kormány elé terjeszt – közölte Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, aki éppen a Magyar Űripari Klaszter (HUNSPACE) konferenciáján vett részt.

A Nemzeti Űrstratégia kiindulópontja az Európai Űrügynökséghez (European Space Agency – ESA) való csatlakozás (hogy ez miért lenne jó, arról itt ovlashat részletesen). Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kormány az idén kezdeményezte a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Az űrügynökség Tanácsa előreláthatólag a jövő héten dönt a kérdésben, így akár már idén sor kerülhet az első tárgyalási fordulóra – tette hozzá a fejlesztési tárca helyettes államtitkára.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint Magyarország 2003-ban vált az Európai Űrügynökség Európai Együttműködő Államává (ECS, European Cooperating State, EEÁ), ami a csatlakozás előtti lépés. De az "ebből nyerhető előnyök messze elmaradnak a teljes jogú tagságéitól", ezért kezdeményezte a kormány a csatlakozást.

Az NFM szerint "a csatlakozással a hazai vállalkozások számára lehetőség nyílik a legnagyobb európai űrtechnológiai cégekkel történő további együttműködésre". "A belépéssel egyidejűleg az ESA összes ipari tendere megnyílik a magyar cégek előtt, emellett szélesedik a részvétel lehetősége a különféle oktatási programokban is: az ESA ösztöndíjakat, továbbképzéseket nyújt a magyar szakemberek részére" - áll a közleményben.