Vágólapra másolva!
A Közvéleménykutatók.hu oldal mostantól összegyűjti a legismertebb intézetek legfrissebb kutatásait. Nézze meg, ki milyen népszerűnek méri fel a kormánypártokat és az ellenzéki pártokat!
Vágólapra másolva!

A legnagyobb közvélemény-kutatók havi politikai témájú kutatásait mostantól egy oldalon összesítik. A Közvéleménykutatók.hu oldalt azért hozta létre a Nézőpont Intézet, hogy az intézetek eredményeit könnyebb legyen megtalálni és összehasonlítani. Így itt majd mindig meg lehet találni a legfrissebb felméréseket például a politikai pártok népszerűségéről.

Az Ipsos legutóbbi kutatása szerint egyetlen párt népszerűsége sem változott, kivéve, hogy egy kicsit visszaesett a Jobbik. Hasonlóan ehhez, a Századvég és a Tárki sem mért jelentős változásokat. Ellenben a Medián a kormánypártok népszerűsége esetében számottevő, az MSZP, a Jobbik és a DK esetében pedig elenyésző emelkedést mutatott ki. A Nézőpont Intézet legutóbb 33 százalékos támogatottságot mért a Fidesz-KDNP-nek, 12-t az MSZP-nek, 11-et a Jobbiknak, és 5-öt az Együtt-PM-nek, amely szerinte az utóbbi egy hónapban három százalékpontot esett vissza.

Az alábbi képen jól látszik, melyik közvélemény-kutató mit mutatott ki a legutóbbi, jellemzően szeptemberi felméréseiben:

Forrás: Nézőpont Intézet