Vágólapra másolva!
Több, a rezsicsökkentéssel összefüggő kérdésre vár választ az Európai Bizottság - írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet a BruxInfóra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság levélben érdeklődött a magyarországi rezsicsökkentéssel kapcsolatosan, és ha a kérdésekre adott válaszokat nem fogadják el, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen, írja a Népszabadság és a Magyar Nemzet.

A Népszabadság közölte, hogy az energiaügyekben illetékes bizottsági szóvivő nem erősítette meg a vizsgálódás hírét. A lapnak Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár azt mondta, tárcájukhoz még nem érkezett levél, Gulyás Gergely pedig az uniós jognak megfelelőnek nevezte a rezsicsökkentést.

A Magyar Nemzet cikke szerint az Európai Bizottság úgy véli: sérti a versenypiacot és a diszkriminációmentesség elvét, hogy a háztartások gázköltségeinek egyes elemeit csökkentették, míg a vállalatokét nem. A lap Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát idézve azt írja: Magyarország még nem kapta meg a rezsicsökkentéssel kapcsolatos levelet, de számítanak arra, hogy kérdéseket kapnak a témában, mivel az intézkedés multinacionális vállalatok érdekeit sérti.