Dizájnerdrog végezhetett egy 18 éves lánnyal

Vágólapra másolva!
Pár órával az orosházi kórházba szállítása után meghalt egy 18 éves szarvasi lány, a Beol.hu szerint túladagolás miatt. A rendőrség őrizetbe vett egy 46 éves férfit, akitől a lány a drogot kaphatta.
Vágólapra másolva!

A lány péntek este a barátaival szórakozott Békéscsabán, a társaságban a rendőrség szerint többen is kábító vagy bódító hatású szert fogyaszthattak. A lány szombat este lett rosszul Szarvason.

A vélhetően dizájnerdrogot a 46 éves békéscsabai Sz. Zoltán adhatta a társaságnak, ellene új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség szakértői vizsgálják, van-e összefüggés a haláleset és a kábítószer-használat között.

Egy márciusi adat szerint a Magyarországon lefoglalt kábítószerek majdnem fele dizájnerdrog, vagyis a kábítószerlistán szereplő, tiltott anyagok apró változtatásaival előállított szer. Ezek azért is veszélyesek, mert a tabletták készítői nem vegyészek, a tablettákban nem állandó mennyiségű a hatóanyag, ami akár halált is okozhat.

Az ORFK szerint 2005 óta 40-50 új pszichoaktív anyag jelent meg Magyarországon, míg Európában 280.