Bajnai majdnem lenyúlta Gyurcsány ötletét

Vágólapra másolva!
Közösen tüntetne Orbán Viktor ellen Bajnai Gordon az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. Korábban Gyurcsány Ferenc is ezt akarta, de megkeresésére akkor nem reagált Bajnai Gordon. Az Együtt-PM szerint az egész demokratikus ellenzéket várják október 23-án, ezért ez az együttünneplés nem azonos Gyurcsány korábbi tervével. 
Vágólapra másolva!

Az Együtt-PM választási szövetség szándéka, hogy átfogó, összellenzéki megmozdulást szervezzenek október 23-ára, mert "mindenkinek, akinek nem tetszik a rendszer, közösen kellene ünnepelnie" - jelentette be Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője az ATV Start című műsorában hétfő reggel.

Bajnai Gordon elmondta: hétfő hajnalban sms-ben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét arról, hogy hétfő délelőtt kezdeményezést tesznek az ügyben.
Gyurcsány Ferenc múlt pénteken közölte, hogy nem kapott választ Bajnai Gordontól, illetve Mesterházy Attila MSZP-elnöktől arra az üzenetére, amelyben felajánlotta, hogy október 23-án közösen ünnepeljenek.

Az Együtt-PM vezetője hétfő reggel úgy fogalmazott, szükség van arra, hogy az ellenzék "közösen mutassa meg, elege van ebből a rendszerből". Azt mondta: az MSZP-vel választási szövetséget kötöttek, de október 23-án ennél szélesebb körben kell ünnepelni, akár Gyurcsány Ferenccel közösen. Erről már megállapodott Mesterházy Attilával is - tette hozzá.

Bajnai Gordon a szervezésre Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a Milla vezetőjét kérte fel. A kezdeményezés lényege, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló és a "demokratikus oldalt" képviselő szereplők üljenek le egymással egyeztetni az október 23-i közös megemlékezéssel kapcsolatban - tette hozzá a volt kormányfő.

Az Origo megkereste az Együtt-PM-et az október 23-i rendezvény miatt, hogy miért nem fogadta el Bajnai Gordon korábban Gyurcsány Ferenc invitálást, hogy majd később egy nagyon hasonló rendezvényt szervezzen. Az Együtt sajtósa szerint Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció az MSZP-vel és az Együttel ünnepelt volna közösen, míg most Bajnai Gordon és a Milla az egész demokratikus ellenzéket várja október 23-án, ezért ez egy átfogóbb kezdeményezés.