Áder és Pintér együtt koszorúz

Áder János köztársasági elnök virágot helyez el Manszbarth Antal és Szikszay János sírjánál az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján a nagyigmándi temetőben
Vágólapra másolva!
Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak tiszteletére.
Vágólapra másolva!

A központi megemlékezések keretében Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus alakuló terén katonai tiszteletadás mellett reggel felvonták, majd félárbocra eresztették a nemzeti lobogót. Az eseményen, amelyen közreműködik a díszzászlóalj és a Nemzeti Lovas Díszegység, Magyarország történelmi zászlói is felsorakoztak. (A kegyeleti megemlékezés kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad, majd október 7-én, hétfő reggel 8 órakor vonják le katonai tiszteletadás kíséretében.)

A rendezvény után koszorúzást tartanak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál, ahol Áder János köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, Magyarország kormánya nevében Pintér Sándor belügyminiszter, az Országgyűlés nevében Latorcai János alelnök helyezi el az emlékezés koszorúját.

Áder János köztársasági elnök a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmándon mond beszédet, majd koszorút helyez el a nemzeti gyásznap alkalmából. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Tápiószelén mond beszédet az aradi vértanúk tiszteletére tartandó kopjafa-avató megemlékezésen.

Áder János virágot helyez el Manszbarth Antal és Szikszay János sírjánál a nagyigmándi temetőben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Aradon Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 13 vértanú tábornokára. A honvédelmi tárca vezetője délelőtt részt vesz az aradi vértanúk emlékére celebrált szentmisén az Arad-belvárosi római katolikus templomban, majd délután megkoszorúzza az aradi vesztőhelyen 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtábornoknak emléket állító obeliszket.

Az aradi vértanúk emléknapján az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett 13 vértanúról, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosról, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökéről emlékeznek meg.

Az aradi vértanúk tiszteletére már szombaton országszerte megemlékezéseket tartottak. A központi rendezvényeket idén a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszédében azt mondta: a magyar szabadságharc nem csak a magyaroké volt, ahogy az aradi vértanúk között is található örmény, horvát szerb, német és osztrák mártír a magyarokon kívül.

Orbán Hódmezővásárhelyen

Orbán Viktor kormányfő vasárnap Hódmezővásárhelyen koszorúzott. A városi Kossuth téren ezután Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Almási István hódmezővásárhelyi polgármester és Kószó Péter alpolgármester helyezték el az emlékezés virágait.