A rendőrök a bíróra mutogatnak az ároktőiek szökése miatt

Vágólapra másolva!
Nem mondta meg a bíró, hogy felügyeljék az ároktői bandatagok házi őrizetét, emiatt szöktek meg a rendőrség szerint.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsának elnöke, Cserni János nem rendelkezett az ároktői banda házi őrizetének módjáról – közölte a Belügyminisztérium, miután a rendőrség szombaton közölte, hogy a banda két tagja megszökött házi őrizetéből.

A Belügyminisztérium szerint az illetékes rendőrkapitányság vezetője, és a mezőcsáti rendőrőrs parancsoka is telefonon érdeklődött arról, hogy hogyan felügyeljék a házi őrizetet, de mivel nem kaptak választ, és nem mondták nekik azt, hogy folyamatosan őrizzék őket, ezért „visszatérő őrzést” használtak. Ez azt jelentette, hogy napi hétszer nézték meg, hogy mi van az őrizetesekkel.

A rendőrség szerint ők csak a bíróság határozatait hajtják végre, így ők egyáltalán nem hibásak, és szerintük politikai motivációjúak azok a támadások, amelyek érik őket.