Megint jutott 400 millió stadionépítésre

Vágólapra másolva!
Közel négymilliárd forintot csoportosított át a kormány a minisztériumoktól, a pénzből 200 millió forint jut a debreceni stadion építésére, másik 200 millió pedig közelebbről meg nem nevezett stadionfejlesztésre.
Vágólapra másolva!

A költségvetés Ügyészség fejezetéből 340 millió, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól 440 millió, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól 500 millió, míg az Emberi Erőforrás Minisztériumtól 2 milliárd 466 millió forint zárolt előirányzat átcsoportosításáról döntött a kormány - a határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Az összesen 3 milliárd 746 millió forint az átcsoportosítás során több kisebb és nagyobb összegre oszlik. Például a Milánói Világkiállításra 340 millió, a Miniszterelnökség működésére 455 millió, gyermekjóléti feladatokra 248 millió, a közgyűjtemények működtetésére pedig 136 millió forint jut.

Részesednek az átcsoportosításból az állami tulajdonba került gyógyszertárak 100 millió forinttal, míg a debreceni stadionra 200 millió, a gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatra pedig 350 millió forint jut. Ugyancsak 350 milliót kapnak az egyházi beruházások, és 200 milliót közelebbről meg nem nevezett stadionfejlesztések.

A határozat ezeken túl kijelöli azokat a célokat, amelyekre a következő évben és 2015-ben az illetékes minisztereknek meghatározott összegeket kell beterveztetniük a költségvetéseikbe. Így például a Nemzeti Kézilabda Akadémia jövőre 2,3 milliárd, 2015-ben pedig 1,5 milliárd forintot kap. A debreceni és a Fradi stadion 800-800 millió forint támogatásban részesül jövőre. A Nemzeti Lovarda támogatása a következő évben 600 millió, míg 2015-ben 1,3 milliárd forint.

A kulturális célú költségvetési támogatások körébe tartozik az Országjáró Múzeumok projekt jövő évi 293 milliója, valamint a rendszerváltás 25. évfordulójának az előkészítése 800 millió forintból.