Formai hibás a Hernádi elleni elfogatóparancs

Vágólapra másolva!
A Közigazgatási és Igazaságügyi Minisztérium a Facebook-oldalán tudatta, hogy hibásnak tartja a Mol elnök-vezérigazgatója ellen kiadott európai elfogatóparancsot. Már az Interpol-körözést is kritizálták.
Vágólapra másolva!

"Megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba az európai elfogatóparancs Hernádi Zsolt ellen, de nem az előírt formában. Várjuk a javítást!" - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Facebook-oldalán.

A Mol elnök-vezérigazgatója ellen a héten adott ki körözést az Interpol. Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek annak érdekében, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában.

A magyar hatóságok az Interpol-körözésnél úgy látták, hogy a horvátok nem az előírásoknak megfelelően idézték be Hernádit. A Mol-vezér ugyanis nem kapott olyan hivatalos idézést, amelyben Zágrábba hívnák kihallgatásra. Ennek persze az az oka, hogy a horvát leveleket a magyar hatóságok nem továbbították Hernádinak, tehát az, hogy ő hivatalosan nem tud az eljárásról, nem a horvátokon múlott - hívta fel a figyelmet az Index.

Kedden a horvátok a nemzetközi körözés mellé Hernádi ellen kiadták az EU-s elfogatóparancsot is. A Mol visszautasította a vádakat. A Mol szerint Horvátország saját joga szerint "talán megtehette azt, amit tett, mi azonban fenntartjuk azon álláspontunkat, hogy a horvát hatóságok eljárása és annak módja ellentétes az európai uniós joggal, amelynek alkalmazását Horvátország magára nézve is kötelezőnek fogadta el, amikor idén csatlakozott az EU-hoz."