Nyomoznak a drogos videó miatt

Vágólapra másolva!
A szombathelyi szocialisták a múlt héten hozták nyilvánosságra a videót, amin szerintük az alpolgármester, Lazáry Viktor látható drogozás közben. A rendőrség nem árulja el, milyen bűncselekmény miatt indították a nyomozást.
Vágólapra másolva!

Nyomozást indított a rendőrség abban az ügyben, amelyben Lazáry Viktor szombathelyi fideszes alpolgármestert egy videofelvétel alapján drogfogyasztással gyanúsította meg a helyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság egyelőre csak a nyomozás megindításának tényét erősítette meg az MTI-nek, arról még nem adtak tájékoztatást, hogy ismert vagy ismeretlen tettessel szemben, pontosan milyen bűncselekmény gyanújával indítottak büntetőeljárást.

A felvételt a helyi szocialisták hozták nyilvánosságra a múlt héten, és azt állították, hogy azon Lazáry Viktor alpolgármester látható drogozás közben. Lazáry Viktor azt állítja, hogy nem ő látható a videofelvételen, soha nem drogozott, a felvétel szerinte hamisítvány. Jelezte, nagy nyilvánosság előtt tett rágalmazás és kényszerítés bűntette miatt feljelentést fog tenni.

Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati frakcióvezető az MTI-nek korábban azt mondta: a rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadta a rendőrségnek, ezek között annak a szombathelyi dílernek a nevét is, akitől gyanúja szerint az alpolgármester és mások is beszerezhették a kemény drogot.