Naponta nyolcan mentek el vérző orral

Népkert BMX-pálya
Vágólapra másolva!
Balhés helynek tartják a környékbeli fiatalok azt a rákosmenti parkot, ahol a hétvégén brutálisan megvertek egy bicikliző fiút. A XVII. kerületi Népkertet a nyáron újították fel, de az ősfák árnyékában kialakított hangulatos játszóterek és sétányok kötözködő suhancokat is idevonzottak, akik szombaton nem először provokáltak ki verekedést.
Vágólapra másolva!

"Csöves lett ez a park" - vélik a XVII. kerület egyik büszkeségén, a nyár közepére felújított népkerti gördeszkapályán deszkáikat és biciklijeiket ugrató gyerekek. A hétvégén úgy megvertek itt egy 13 éves fiút, hogy súlyos gerincsérüléseket, csigolyatörést szenvedett, kórházba került, jelenleg is ápolják.

A különböző beszámolók szerint BMX-es banditák voltak az elkövetők, de az ősfás parkban hétfőn kikapcsolódók másként tudják. Az ugratón bringázó srácok ugyan csak a Facebookon olvasták, és ismerőseiktől hallották a hétvégi verést, de úgy tudják, szó sem volt BMX-esekről. A támadóknak ugyan volt biciklijük, de nem bringások, hanem helyi suhancok, és nem ez az első alkalom, hogy gond van velük.

Riz Levente polgármester felvette a kapcsolatot a gyermek családjával, és segítséget ajánlott. A polgármesteri keretből 100 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki. A rendőrség beazonosította a lehetséges elkövetőt, és egy 17 éves budapesti gyanúsított ellen, súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A rendőrség a feltételezett elkövetőről fényképet is közölt.

A Népkertben zajló fejlesztés részeként a területen az ősz folyamán térfigyelő kamera rendszer épül ki.

Pedig a park igazán szép lett. Hatalmas fák vetnek árnyékot a ketreces focipályára, a bringások, gördeszkások ugratóira, és a sárga műkővel borított sétautak mellett kényelmes padok sorakoznak, az egész hely - bár csak pár méterre fekszik a Pesti út lüktető forgalmától, nyugalmat áraszt.

Van pár balhés gyerek, ők kötnek bele mindenkibe - mondta a park rendjére felügyelő biztonsági őr. Szerinte előfordult, hogy azért vertek meg valakit, mert nem tetszett nekik a kecskeszakálla, de rendszeresen elveszik a kisebbektől a biciklijüket, gördeszkájukat, amit gyakran csak később adnak vissza, vagy éppen bedobják a bokorba.

A népkerti ugrató hétfőn délelőtt még üres volt Fotó: Ballai Vince - Origo

A verekedős csapat egy alkalommal átkergetett a Pesti úton egy kisfiút, a kocsisorban rendőrkocsi is állt, látták is mi történik, de mire odahajtottak, a fiúnak már el volt törve az álla - mesélte az őr, aki meg is nevezte az egyik rendszeresen verekedő gyereket. "Itt lakhat az egyik garzonházban a Borsó utca sarkán, ott látni gyakran."

Azt mondja, ő igyekszik a balhés kölykök közelében lenni, hogy a jelenlétével eltántorítsa őket, de gyakran máshova szólítja a kötelesség, és amúgy is csak délután kettőtől este tízig tart a szolgálati ideje. A szombati eset délelőtt történt. Az elkövetők után jelenleg is nyomoznak a rendőrök, a parkban kikapcsolódók szerint végigkérdezték a közeli üzleteket is.

A biztonsági őr szerint képben is vannak, ugyanis már volt olyan, hogy az illető balhés suhancot bevitték, "de másnap megint itt lógatta a lábát". A XVII. kerületi rendőrség hétfő esti közleménye szerint egy 16 év körüli, 170 centiméter magas, ritkás bajuszt viselő, jellegzetesen himlőhelyes arcú fiatalembert keresnek, csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt.

Nem jók a tapasztalataik a park melletti iskolából frissen kiszabadult felsősöknek sem. Egyiküktől is megpróbálták egyszer elvenni a biciklijét, de ő nem adta. Azt mesélték, hogy azóta szaporodtak meg a balhék, hogy július elején felújították a parkot, mert azelőtt senki nem járt az elhanyagolt területen. A felújítás után viszont "volt olyan, hogy naponta nyolcan mentek el vérző orral".