Aki teheti, kerülje az Árpád hidat!

Vágólapra másolva!
Az 1-es villamos felújítása miatt mindkét irányba lezártak egy sávot, nagyon lassan lehet haladni. A közlekedési rend is több helyen megváltozott.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az 1-es villamos pályafelújítása a Bécsi út és a Lehel utca között a Vörösvári út-Árpád híd-Róbert Károly körút útvonalon. Az I. ütem várhatóan december közepéig tart, és jelentős korlátozásokkal jár.

A hídon mindkét irányba lezárták a belső sávot, így csak két-két sávot használhatnak az autósok. Itt járnak a villamospótló buszok is, az Origo munkatársának tapasztalatai szerint reggelente Budáról Pestre nagyon lassan lehet átjutni autóval, busszal a hídon.

A villamospótlók a Lehel utcáig viszik az utasokat 101V jelzéssel a Bogdáni úttól, és 1V jelzéssel a Bécsi úttól, az 1V Pest felé a Szentlélek térnél nem áll meg. A Dél-Pestre közlekedő 1-es villamosok ideiglenes végállomását az Árpád híd felé vezető oldal legbelső sávjában, a Lehel utca előtt alakítják ki, új gyalogátkelőhely vezet oda.

A megváltozott forgalmi rend miatt több más járat megállóhelyei is módosultak. A Lehel utcából mindkét irányból megtiltják a balra kanyarodást a Róbert Károly körútra, ezért a 105-ös buszok a Szegedi út-Reitter Ferenc utca útvonalon érik el a Vágány utcát. A Váci út-Róbert Károly körúti csomópontokban ugyancsak nem lehet balra kanyarodni sem Újpest felől, sem a Lehel utca irányából. Aki teheti, az M0-s körgyűrűn kerüljön.