Összekaptak a kocsizáson a gárdonyi hajléktalanok

Vágólapra másolva!
Nem tudtak megegyezni, hogy ki melyik áruháznál próbálhat pénzt szerezni a bevásárlókocsikból. A vitából verés és életveszélyes sérülés lett.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba a gárdonyi vasútállomásról szombaton reggel két hajléktalant, miután az állomás vezetője kihívta a mentőket. A kihallgatásuk után kiderült, hogy korábban összevesztek egy másik hajléktalannal a kocsizáson, azaz azon, hogy ki melyik áruház parkolójában próbálhat meg pénzhez jutni a bevásárlókocsik visszatolásával.

A hajléktalan pár pénteken este lepihent a szállásán, nem sokkal később pedig a vitapartnerük két másik ember társaságában rájuk törte az ajtót, és megverte, majd kirabolta őket.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a 28 éves K. Ferenc Nándort és társait, a 29 éves H. Jánost, az 51 éves S. Istvánt és a 26 éves R. Vivien Fatimét életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.

A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.