Kolbásztolvajokra csapott le a rendőrség

Vágólapra másolva!
A három férfi közül ketten a szarvasi húsfeldogozónál dolgoztak, 120 szál vastakolbásszal rövidítették meg a munkaadójukat. A legutóbbi portyán azonban nyomozók várták a zsákokkal érkező tolvajokat.
Vágólapra másolva!

Múlt péneteken késő éjjel három férfit fogtak el a szarvasi húsüzemnél, írja a police.hu.

A társaság tagjai két éjszaka már jártak a gyárban, és 120 szál vastagkolbászt vittek el. A három férfi körül ketten a húsfeldolgozó cég dolgozói. A korábbi zsákmány nagy részét már megették, illetve eladták. Ezúttal is lopni indultak, de a Szarvasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói figyelték a területet. A három férfi két zsákkal jelent meg a telephelynél, de a rendőrök - még mielőtt bementek volna az üzembe - elfogták, majd előállították őket.

A 29 éves csabacsűdi B. Attila, a 33 éves szarvasi R. József és a 31 éves szarvasi Cz. Péter ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.