Óriási torlódás van az M1-esen

Vágólapra másolva!
Egy útfelújítás miatt hatalmas sor áll az M1-es autópályán a 60. és 62. kilométerszelvény között.
Vágólapra másolva!

Útfelújítás miatt több kilométeres sor alakult ki az M1-es autópályán Tatabányánál Győr felé vasárnap - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint a 60. és 62. kilométerszelvény között a külső forgalmi sávban végeznek munkálatokat, ezért csak egy sáv járható. Jelezték, vasárnap délben már négy kilométeres volt a kocsisor, ám délutánra és estére várhatóan még ennél is hosszabb torlódásra kell számítaniuk az autósoknak.

A megyei rendőr—főkapitányság alternatív útvonalként az 1. számú főutat javasolja a gépjárművezetőknek. A rendőrség szerint megoldás lehet az is, ha az autósok Budapest felől az M7-es autópályára hajtanak, majd Székesfehérvárnál a 81. számú főútra fordulnak.