Dőltek a fák az éjszakai viharban

Vágólapra másolva!
Senki sem sérült meg, de sokszor riasztották a tűzoltókat a fakidőlések miatt.
Vágólapra másolva!

Országszerte összesen 22 alkalommal riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szombatra virradóra, főként fakidőlések és ágleszakadások miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombat délelőtt az MTI-nek.

A tűzoltóknak elsősorban a fővárosban, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kellett kisebb káresemények miatt kivonulniuk, személyi sérülésről nem érkezett bejelentés. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője azt mondta, a szakemberek számolnak azzal, hogy a nap folyamán még érkeznek hozzájuk bejelentések az éjszakai erős szél által okozott kisebb károkról.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársait Budapesten kilenc esetben riasztották. Ezek közül kiemelte, hogy a Budakeszi úton egy fa kidőlt, és egy órán keresztül eltorlaszolta az út mindkét sávját.