Rejtélyes haláleset a mosonmagyaróvári kórházban

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett a rendőrségen egy, a napokban az intézményben történt haláleset miatt a mosonmagyaróvári Karolina Kórház főigazgató-főorvosa. Benedek István ennél többet nem kívánt közölni szerdán az MTI érdeklődésére.
Vágólapra másolva!

A Kisalföld szerdán arról írt: a múlt héten csütörtökön meghalt egy idősebb asszony a kórház nemrégiben átadott új szárnyában lévő műtőben. A nő a szakvélemény szerint feltehetőleg infarktust kaphatott. Másnap egy fiatal betegen végzett beavatkozást kellett hasonló tünetek miatt félbeszakítani.

A Győr-Moson-Sopron megyei napilap úgy tudja, szakemberek szerint felmerült, hogy nem az előírásoknak megfelelően szerelték be a műtőbe az oxigént, illetve az altatógázt vezető csöveket.

Czank Hajnalka százados, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte: foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújának vétsége miatt indítottak eljárást az ügyben ismeretlen tettes ellen.