Tiborcznak nincs oka a panaszra

Obrán Ráhel az Alaptrövény ünneplése utáni fogadáson az Operaházban, 2012-ben
Vágólapra másolva!
Tiborcz István sosem kérkedett azzal, hogy Orbán Viktor lányának udvarol, de az üzleti életben jól jött, ha tárgyalópartnerei tudták, ki lesz az apósa. Szeptemberben feleségül veszi Ráhelt, a miniszterelnök legidősebb lányát. Az ifjú pár megélhetése miatt biztosan nem kell aggódnia senkinek.
Vágólapra másolva!

"Tiborcz István sosem úgy tárgyalt, mint Orbán Viktor leendő veje, de persze valahogy mindig lehetett tudni erről a családi szálról" - emlékezett vissza egy munkatársa, aki akkor dolgozott a most 27 éves fiatalemberrel, amikor a fiú már évek óta Orbán Ráhellel, a miniszterelnök legidősebb lányával járt. A munkatárs szerint a fiú sosem kérkedett azzal, kinek udvarol, de "feltűnően nagy magabiztosságában" szerinte nagy szerepe lehet annak, hogy ki lesz az apósa.

"Előfordult, hogy egy tárgyalás elején egy fideszes polgármester maga hívta fel a figyelmét arra, hogy 2010-ben együtt ünnepelték a nagy győzelmet" - mondta a munkatárs. Tiborcz ugyanis 2010-ben a budapesti Vörösmarty téren együtt ünnepelte Orbánékkal a Fidesz választási győzelmét, és itt rengeteg fideszes politikussal ismerkedett meg. Tiborcz a tárgyalásokon a munkatárs szerint az ilyen, családi kötődésére vonatkozó megjegyzéseket általában mosolyogva, de büszkén elengedte a füle mellett, és "ilyenkor már egyértelműen nyeregben érezhette magát".

A Blikk kedden számolt be arról, hogy Tiborcz István megkérte Orbán Ráhel kezét, és szeptemberben tartják az esküvőt a vőlegény családjának birtokán. Egy mindkettőjüket ismerő forrásunk azt mondta, bár az esküvő bejelentése nem meglepetés, hiszen hat éve járnak már egymással, Tiborcz István és Orbán Ráhel "nem egy tipikus pár". "Nincsenek együtt sülve-főve, külön is simán eljárnak bulizni" - mondott egy példát. Szerinte ezért fordulhatott elő, hogy az elhíresült Balaton Sound-os videón sem együtt táncoltak.

Obrán Ráhel az alaptörvényt ünneplő fogadáson az Operaházban. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Biztos a háttér

A Blikknek maga a kormányfő is nyilatkozott a közeledő esküvőről, így megtudtuk, hogy Orbán Viktor öt évvel ezelőtt találkozott Tiborcz Istvánnal, de a Fejér megyében lovardát és szabadidőparkot üzemeltető családot régóta ismeri. Orbánnak a leendő vő egzisztenciája miatt biztosan nem kell aggódnia. A 27 éves Tiborcz Istvánnak nemcsak a családja, hanem saját teljesítménye miatt is biztos a háttere, az Opten cégadatbázis szerint több vállalkozás is biztos megélhetést nyújt majd az ifjú párnak.

Tiborcz István az apjával és testvéreivel közösen a tulajdonosa az egykor temetkezéssel, most már mezőgazdasággal és egyéb gazdasági szolgáltatással foglalkozó ES Hungary Kft-nek. Szintén tulajdonosa és vezetője az üzleti tanácsadással foglalkozó IBC-Projekt Kft-nek, de a legtöbb dolga valószínűleg az ezeknél sokkal nagyobb, három éve alakult E-OS Innovatív Energetikai Zrt.-vel van, amelynek azóta az igazgatósági tagja.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megújuló energiával foglalkozó E-OS Innovatív a Simicska Lajos által irányított Közgép egyik cégének leányvállalata, és az Opten szerint az elmúlt három évben jelentősen gazdagodott. Míg 2010-ben 686 millió forint volt a nettó árbevétele, 2012-ben már ennek ötszörösét, több mint 3 milliárd forintot értek el. Ez a látványos növekedés nem véletlen, ugyanis az E-OS, amelyet a cégadatok szerint júniusban ELIOS Innovatívnak kereszteltek át, az elmúlt években sorra nyerte a közbeszerzéseket az önkormányzatoktól.

Az interneten is megtalálható több szerződés, amelyet az E-OS kötött a különböző önkormányzatokkal a közvilágítás korszerűsítésére. Például egy 2010-es bruttó 721 milliós szerződés Hódmezővásárhellyel, ahol akkor Lázár János volt a polgármester, egy 2012-es siófoki szerződés több mint 300 millió forintért, illetve egy néhány héttel ezelőtt kötött paksi világítás korszerűsítésére kötött szerződés bruttó 133 millió forintért. Az Origónak nyilatkozó munkatárs szerint a cég évről évre egyre jobban felfut az Orbán-kormány alatt, de szerinte a megrendelésket nem azért nyerik, mert Tiborcz beházasodik.

A családnak is bejött a kormányváltás

Tiborcz Istvánnak nem Ráhel jelenti az egyetlen kötődést a Fideszhez. Testvére, Tiborcz Péter évekig politizált a Fideszben, bicskei képviselő és a Fejér megyei közgyűlés fideszes alelnöke is volt 2006 és 2010 között. A kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója lett.

Tiborcz István másik testvére, Tiborcz Eszter akkor került reflektorfénybe, amikor Ángyán József volt fideszes képviselő és vidékfejlesztési államtitkár a Fejér megyei földpályázatokkal kapcsolatban nyilvánosan is emlegette a nevét. Az Átlátszó.hu is beszámolt arról, hogy Tiborcz Eszter lett tavaly az egyik nagy nyertese a titkosított földbérleti pályázatoknak, 157 hektár szántó, vagyis a Fejér megyei bérletek 4.1 százaléka fölött rendelkezhet az elkövetkező húsz évben.

Természetesen kerestük Tiborcz Istvánt az E-OS-on keresztül, de egyelőre nem kaptunk visszajelzést a cégtől.