Vágólapra másolva!
Befogadták, és összel akár tárgyalhatják is Strasbourgban az LMP beadványát. A párt jogi védelmet akar kapni az emberi jogi bíróságtól a parlament épületében tartott akcióik megbírságolása ellen.
Vágólapra másolva!

Befogadta és már regisztrálta a strasbourgi emberi jogi bíróság az LMP beadványát, amellyel a párt az után fordult a nemzetközi intézményhez, hogy három képviselőjét pénzbírsággal sújtotta az Országgyűlés a földtörvény parlamenti szavazásakor a Ház rendjét súlyosan sértő magatartása miatt - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke a lapnak elmondta, hogy a regisztrálás csak az első formai lépés, az érdemi döntési folyamat reményeik szerint ősszel kezdődhet el. A párt azt szeretné, ha a bíróság kimondaná, hogy "a Ház rendjét szabályozó törvényeket nem lehet a képviselők véleménynyilvánításának korlátozására felhasználni".

A födtörvény elfogadásakor az ülésteremben bemutatott tiltakozó performansz miatt az abban részt vevő három LMP-s képviselő (egy molinót feszítettek ki, illetve megafonon beszéltek) 131-154 ezer forintos pénzbírságot kapott.