180 trafikot kínál újra a kormány

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 180 trafikkoncessziót hirdetett meg ismét. A korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatokat hirdették meg újra. Összesen 162 település trafikjára lehet pályázni.
Vágólapra másolva!

A korábban eredménytelennek nyilvánított pályázatok helyeire a nemzeti fejlesztési miniszter újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságokat hirdetett meg.

A kormány.hu honlapon közzétett nyilvános koncessziós pályázati felhívás szerint az április 23-án eredménytelennek nyilvánított pályázatok helyére 136 településen 145 jogosultságot, a július 17-én eredménytelennek hirdetett pályázatok esetében 26 településen és kerületben 35 jogosultságot hirdetnek meg.

Légrádi Petra, az Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője hétfőn elmondta, hogy a jogszabály nem rendelkezik arról, hogy a felhívást követően mennyi időn belül kell megjelentetni a kiírást, előzetes információk alapján a kiíró várhatóan 15 napon belül közzéteszi a pályázati kiírást.