A bő termés sem menti meg a kajszividék cselédeit

Rég nem látott bőséget hozott az idei nyár Tolna megye baracktermő vidékére, de a százmilliós bevételek és a dübörgő mezőgazdaság csak a történet egyik fele. A kisvejkei gyümölcsösökben dolgozók többségének a roskadozó ágak sem jelentenek tartós kiutat a nyomorból, a gazdák pedig csak a tücsök és a hangya történetével tudják vigasztalni őket. Mi hír Magyarország elfeledett településein? Kisvejkén jártunk.

Az üzemcsarnokban zakatoló futószalag körül két tucat fiatal kapkodja a lepotyogó sárgabarackokat. A gép súly alapján szortírozza a különböző csúszdákra a szalagra öntött gyümölcsöt. A tinédzserek egy része még kora délután is másnaposan pislog, mert előző éjjel hajnalig tartó bulival búcsúztatták a barackszezon utolsó szállítmányát.

A tekintélyt parancsoló üzemcsarnok előtt égig érő tornyokban sorakoznak az exportra váró rekeszek - de nem valamelyik város ipari negyedében járunk. A mintegy 400 lakosú Kisvejkén vagyunk, Tolna megye gyümölcstermő vidékének szívében. A Völgység több száz hektárnyi barackosában mostanra sikerült megbirkózni az idei terméssel, amely tetemes bevételt hoz a festői dombok között megbúvó településeknek. A helyi gyümölcsszövetkezet kisvejkei központjába 68 környékbeli gazda hordja a körtéjét, a meggyét, a barackját, a szilváját, hogy az üzemben alkalmi munkások szétválogassák, majd a szövetkezet irányításával jó pénzért túladjanak rajta olasz, osztrák, német, szlovén, cseh vagy éppen lengyel kereskedőknél.

Barackszállító kocsi Kisvejke főutcáján (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Ha egy pár száz lelkes településre a gyümölcsexportból beáramlik néhány száz millió forint, az eléggé meghatározza itt az életet" - büszkélkedik mosolyogva a helyi szövetkezet elnöke, Szénási Tibor, ahogy végigsétál a barackot válogató tinilányok között. "Ebből élnek a termelő gazdák, de ez ad munkát a környéken a gyümölcsszedésből élő embereknek, a nyári munkára érkező fiataloknak és sok olyan szegényebb családnak is, akik például Pécsett árulják a barackot." Kisvejkén a dombokra felkapaszkodó gyümölcsösök jelentik az életet: az üzemben dolgozó fiatalok továbbtanulásra vagy balatoni nyaralásra gyűjtenek a 480 forintos órabérből, a gazdák a terméssel most kaszálják az év legnagyobb bevételét, és a hét végén tartják Kisvejke legnagyobb eseményét, a Kajszis Fesztivált is, ahol az idén 18 csapat nevezett a lekvárfőzőversenyre, hogy a gyümölcsöt ünnepelje.

Három halott hónap

Miközben sok gazda széles mosollyal magyarázza, melyik barackfajtából milyen sok termett, és mennyi export, mennyi lekvár, mennyi gyümölcslé és mennyi pálinka lesz ebből, Kisvejke főutcáját mégsem veti fel a gazdagság és a csillogás. A sváb faluban ugyan van néhány szépen karban tartott ház, de több a düledező épület és pajta, amelyekből árad az elmúlás szaga. Hatalmas fakapuk korhadnak, a házak vakolatuktól megszabadult falai néhol szemérmetlenül mutogatják százéves téglabordáikat, a faragott ajtók, megbarnult ablaktáblák és kopott zsalugáterek régmúlt dicsőségről, harapós szegénységről mesélnek.

Fiatalok szortírozzák az érett barackot (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A falu egy része súlyosan elszegényedett, sajnos van egy nagy leszakadó réteg - mondja az egyik legnagyobb helyi termelőnek számító Szénási Tibor. Sok kisvejkeinek nincsenek saját gyümölcsfái, a falusiak mintegy 80 százaléka nincstelen. Többségük cigány, akik barackexport helyett abból próbálják fenntartani magukat, hogy a módosabb gazdák gyümölcsöseiben alkalmi napszámba mennek.

"Sok a 4-8 gyerekes család, nálam is dolgozik két négygyerekes apa" - mondja Szénási. "Na, ott van probléma, náluk szezonon kívül van, hogy semmi nem jut az asztalra". A föld nélküli napszámosok hiába kapnak jó fizetséget, akár napi 6000-7000 forintot is a gyümölcsszedésért, az elsőként érő meggy szedésétől az utolsóként érő szilváig és dióig legfeljebb négy hónapig tudnak dolgozni. Aki ért valamit a fákhoz, az ősszel és tavasszal elmehet még metszeni, de a többségnek lényegében 4 hónap munkából kell élnie egy teljes évig. Télen van három teljesen halott hónap, amikor semmi nem történik a faluban, és a nincstelenekhez beköltözik a nyomor.

Kis falu, nagy üzem (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

"A gyümölcsös annak jó igazán, aki gazda, akinek van legalább 2-3 hektárja" - ismeri el Kisvejke polgármestere, Höfler József is, akinek a családja 6-7 hektáron gazdálkodik. Szerinte kemény munkával egy család két hektárból is megélne, a helyiek közül azonban sokan túladtak a földjükön, amikor az 1990-es évek elején kárpótlást kaptak. Ma 6-10 hektáros gazdák teszik ki a szövetkezet gerincét, de vannak 30-40 hektáros nagyok is. A kisvejkei szegények pedig sorban állnak náluk a napszámosmunkáért, és már kora tavasszal azt várják, mikor kezd pirosodni a meggy, mikor lehet menni szedni.

Románok viszik el a munkát

Míg a fővárosban a budai Vár a város legelőkelőbb negyede, Kisvejkén ironikusan éppen a legnyomorgóbb romatelepet nevezik Budavárnak. A falu fölé kanyarodó utca végén, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a környékre, egymást érik a lepusztult házak, amelyek tornácán megkeseredett férfiak üldögélnek, és panaszkodnak: a szezonmunka jó volna, de oda sem mehet mindenki; közülük is válogatnak a gazdák, a legnagyobb birtokokra pedig a kisvejkeiek helyett Romániából hoznak be munkásokat.

Budavárban nem látszik Kisvejke gazdagsága (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A külföldi vendégmunkások valóban felbukkannak a faluban, egy román férfi azt mondja, vele együtt most is épp 25 román dolgozik a földeken, Brassóból jöttek. Ez sok kisvejkei szemében ősbűnnek számít, hiszen úgy érzik, előlük veszik el a megélhetést. A gazdák viszont azt mondják, a Romániából hozott munkásokat sokkal jobban meg lehet feszíteni sokkal kevesebb bérért. Ennek köszönhetően egy idő után már a helyieknek is kevesebb napszámot ajánlanak.

"Azért hozzák a románokat, mert a helyiek közül, valljuk be, nem mindenki szeret dolgozni" - mondja Sztojka Róbert, aki épp a bátyja romos házának egyik szobáját tatarozza Budavárban pár zsák, adományba kapott csemperagasztóval. A csípős önkritika ellenére ő azok közé tartozik, akik minden munkalehetőséget megragadnak: dolgozott már építkezésen Németországban is, itt pedig több tanfolyamot is elvégzett, hogy több munkát kapjon a gyümölcsösben. Mégsem elégedett, mert tartós állása sincs.

Sztojka Róbert épp bátyja házát tatarozza, de kifogyott az adományba kapott csemperagasztó (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

Tücskök és hangyák

A gazdák és a jómódúbb kisvejkeiek szerint a napszámosok maguk is hibásak, amiért nem képesek megélni. "Az a baj, hogy a szezon alatt dőzsölnek, ilyenkor minden van, de nem gondolkodnak előre, nem gondolnak arra, novemberben mi lesz" - állítja egy falubeli asszony. Szerinte a gyümölcsszüret alatti napszámból, ha beosztanák, egész évben elélhetnének, ha nem vennének a nyári hónapokban napi két doboz cigit, három doboz sört. Hogy igaza van-e, az kérdéses: A négy hónapon át megkeresett 6000 forintos napidíj egész évre vetítve még mindig csak napi 2000, havi 60 000 egy egész családra, ha feltételezzük, hogy nyáron szünet nélkül, a hétvégéken is napi 10 órát dolgozik valaki.

"Be kéne osztani, ami van, de azt nem tudják" - mondja Höfler József polgármester is, aki szerint télen a szegények rendszeresen jönnek a hivatalba panaszkodni, hogy nem tudnak mivel fűteni. A nagybirtokos Szénási Tibornak is ugyanez a tapasztalata: "A téli hónapokban rendre jönnek a dolgozók kölcsönkérni, azt ígérgetik, hogy majd ledolgozzák a nyáron, mert decemberben már nincs mit tenni az asztalra". Höfler szerint ilyenkor nem tud mást csinálni, mint hogy elmeséli nekik a tücsök és a hangya történetét. "Elég sokszor elmondtam már" - mondja tehetetlenül.

Kávéfőzés Budavárban (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A polgármester persze érti, hogy sokan teljesen kilátástalan helyzetben élnek. "A mai világban az alkalmi munka nem megoldás, ebből egy családot fenntartani nem lehet. Napszámra, cselédmunkára nem lehet felépíteni egy életet, de mégis az alkalmi munkából élők vannak többségben, és nem lehet ebből kiemelni őket." Ráadásul a szegény családokban nagyon sok a gyerek, most is 11 kismama van a faluban. Höfler József szerint az emberek nem értik meg, hogy hiába lesznek többen, attól a gyümölcsösök nem nőnek meg, és nem lesz se több munka, se több pénz. "Az egyetlen megoldás az, hogy a fiatalok szakmát tanulnak, és kilépnek az alkalmi munka világából."

Palacsinta és jövőkép

A történet itt véget is érhetne, de a falu gyermekeinek megmentésére egy meglepően lelkes összefogás jött létre: míg fenn, a Budavárban egy cigány asszony a kerti tűzrakóra fektetett vaslapon próbál kotyogós kávét főzni, lenn, a falu központjában modern, indukciós főzőlapon serceg a palacsintasütő egy nagy, tornácos épület udvarán. A régi polgármesteri hivatalban berendezett tanoda előtt a helyi gyerekek fejlesztését, szegénységből való kiemelését célul kitűző egyesület tart palacsintasütést, a túróst faló gyerekek elégedettségéből pedig úgy tűnik, vannak eszközök az elkallódók visszahozására.

Sül a palacsinta a hátrányos helyzetű gyerekeknek (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A szomszédos Aparhant községben 2005-ben alapított roma egyesület évek óta európai uniós pályázati pénzekből óvja és műveli a környékbeli halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket egy profin berendezett épületben. A bejárat fölött táblák hirdetik a több tízmillió forintot, amit a programokra nyertek az EU-tól, bent két tanulószoba, konyha, zuhanyzók, egy tanári és nyolc számítógép mutatja, hogy a kisvejkei gyerekeknek van hova menniük. Az elmúlt években az egyesület 47 millió forintot nyert pályázaton felnőttképzési programokra is, és épp most kapnak támogatást a tanoda következő 25 hónapos működésére, 29 millió forintból - mondja Jákovics Vilmos, az egyesület vezetője.

Vili bácsit és a többi pedagógust, segítőt körülzsongják a gyerekek, akik az udvar színesre festett kamiongumijain ugrálnak, palacsintát falnak, vagy benn interneteznek a termekben. "Ilyenkor nyáron meghosszabbított időben, este 6-ig foglalkozunk velük, mert a szülők többsége a barackosokban dolgozik" - mondja Jákovics. A nyári szünetre napköziként, iskolaidőben pedig délutáni közösségi házként működő intézményben szakkörök, játékos foglalkozások kötik le és nevelik a jövő Kisvejkéjét, jelenleg 30 gyereket. Az uniós pénzből lesz egyhetes balatoni tábor, budapesti és egri kirándulás is, de hosszú távon az életmód-, a kommunikációs, a kézműves-, a hagyomány- és a hitszakkörrel formálják a gyerekek világát, tanítják őket hulladékfelhasználásra, önismeretre, erkölcsre, önkéntességre és összetartásra.

Nem hagyják elkallódni (a képre kattintva galéria nyílik) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A tanoda nagy eredménynek tartja, hogy az előző ciklusban egy gyerekük kőműves, egy gépész szakmát szerzett, négyen érettségiztek, és valaki még a felsőoktatásba is továbblépett, germanisztika szakra. Mivel sok gyerek nagyon szegény családból jön, az is nagy dolog, hogy itt mindennap enni kapnak - mondja Jákovics Vilmos. "A célunk, hogy a fiatalok hiányszakmákat tanuljanak, meg egy kis nyelvet, és kinyíljon előttük a világ."

De nemcsak a gyerekek kapnak segítséget: a 47 milliós uniós programból például gyümölcsgondozó tanfolyamot tartottak 24 környékbeli munkanélkülinek. Akik elvégezték, ma már szakképzettséggel dolgoznak a gazdák földjein, akár februárban kezdhetik a metszést. De szervezett a roma egyesület olyan programot is, amely takarékosságra nevelte az embereket: aki vállalta, hogy minden hónapban pénzt takarít meg lakásfelújításra, vállalkozás indítására, jogosítvány szerzésére vagy számítógép vásárlására, annak a megtakarítását két-háromszorosával egészítették ki. Pár éve pedig az ügyesen spóroló szegények megsegítésére építőtáborokat is szerveznek a faluban, ahol önkéntesek segítenek felújítani a romos házakat a spórolt pénzből vásárolt alapanyagokkal. A falu képe ettől még nem változott meg, de a tanoda tanárai reménykednek, hogy a folyamat nem áll meg.

Kismagyarország

Az Origo Kismagyarország sorozatában olyan településekre látogatunk el, amelyek szinte sose kerülnek be a hírekbe, mert helyzetükből, méretükből vagy jellegükből adódóan nem történik itt éppen semmi országos jelentőségű esemény. Ezeknek a településeknek a nevét az ország legfeljebb akkor ismeri meg, ha valami horrorisztikus bűncselekmény vagy égbe kiáltó botrány történik. Véletlenszerűen kiválasztott településeken keressük azokat a helyi történeteket, arcokat, személyes sorsokat, amelyek akkor is izgalmasak, ha nincs éppen sikkasztás vagy pedofilbotrány a faluban. Néhány jó sztori, érdekes, vagy nap mint nap becsülettel küzdő ember minden településen van, mi pedig bemutatjuk őket.

A térképen kattintva a sorozat korábbi részeit olvashatja!