Vágólapra másolva!
Öten kerültek kórházba Budapest XV. kerületében szén-monoxid-mérgezés miatt.
Vágólapra másolva!

Három gyereket és két felnőttet vittek kórházba csütörtök este szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy XV. kerületi, Bocskai utcai társasház lakásaiból - tájékoztatta Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-t.

A négyemeletes, tízlakásos társasház valamennyi lakását ellenőrizte a katasztrófavédelem, de kiköltöztetésre nem volt szükség.

Azt még vizsgálják, hogy gázkészülék meghibásodása vagy elégtelen szellőztetés okozta a mérgezést - tette hozzá Ferenczi Norbert.

Az első vizsgálatok alapján egy felnőtt férfi és egy gyerek súlyos, de nem életveszélyes állapotba került, egy felnőtt nő és két gyerek pedig kisebb mérgezést szenvedett - közölte Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.