Rendőrök leptek el egy afrikai éttermet a pesti belvárosban

Vágólapra másolva!
A budapesti Wesselényi utcában levő Sensation afrikai éttermet csütörtökön délután három óra körül tucatnyi egyenruhás rendőr szállta meg - jelentette tudósítónk a helyszínről.
Vágólapra másolva!

Bár a környéken bámészkodók szerint a rendőrök nagy része addigra már távozott, még negyed négykor is több egyenruhás állt a főként afrikaiak által látogatott étterem előtt, ott parkolt több rendőrautó és egy rendőrségi kisbusz is, azt pedig tudósítónk nem tudta megítélni, hogy hányan lehettek bent az étteremben.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a Wesselényi utcai afrikai étterembe Forrás: Albert Ákos - Origo

A szemtanúk úgy tudták, verekedés tört ki a helyen, ezért vonultak ki a rendőrök. A ORFK az Origo kérdésére közölte, hogy csütörtök délután rendőri segítséget kértek az étterembe, mert a bejelentés szerint az étteremben több vendég összeverekedett. A rendőri intézkedés folyamatban van, ezért bővebb tájékoztatást egyelőre nem tudnak adni.