Deutsch Tamás bármikor becsöngethet Orbán Viktorhoz

Vágólapra másolva!
A Fidesz európai parlamenti képviselője a Blikknek adott interjúban azt mondta, profi a gyerekfürdetésben, és 47 évesen is bírja a tempót.
Vágólapra másolva!

A gyerekkoráról, az első, titokban elszívott cigarettáról, politikai pályafutásának az alakulásáról, az Orbán Viktorral való megismerkedéséről és a családjáról fog szólni a hamarosan megjelenő, Dr. dajcstomi című életrajzi könyve - mondta a Blikknek adott interjúban Deutsch Tamás.

A Fidesz EP-képviselője bő fél évvel ezelőtt harmadszor is megházasodott, és két hónapja ötödször is apa lett, de a lapnak azt mondta, 47 évesen is jól érzi magát a bőrében, és bírja a tempót. Szerinte az ideális családmodellben nem kizárólag az édesanyára hárulnak a csecsemő gondozásának feladatai, ezért is az ő feladata a legkisebb gyerekének, Danikának a fürdetése. A korábbi házasságairól azt mondta: válással végződtek ugyan, aminek mind a két esetben ő volt az oka, de attól még egyikre sem úgy emlékszik vissza, hogy rossz lett volna. Mostani feleségével egy életre tervez, és már egy új baba is szóba került közöttük.

Orbán Viktorral való kapcsolatáról azt mondta: a miniszterelnök a barátja, függetlenül attól, hogy éppen kormányfő-e, vagy sem. "A viszonyunk hasonló, mint az utóbbi években, ismerjük egymás privát telefonszámát, nem kell a titkárságához fordulnom, ha beszélni szeretnék vele" - mondta a Blikknek. Arra a kérdésre, hogy ha becsöngetne a miniszterelnök Cinege úti házába, vagy benézne a felcsúti nyaraló kerítésén, szívesen látott vendég lenne-e, a politikus azt mondta: "Nem hiszem, hogy ha megjelennék nála, csodálkozva nézne rám, hogy mi a búbánatot keresek itt."