Bajnai: Orbánnal és Simicskával nincs kiegyezés

Vágólapra másolva!
Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a választásokon győztes koalíciónak bírnia kell a sokféleséget. Bajnai Gordon a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén beszélt. A Szolidaritás alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké
Vágólapra másolva!

Ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választásokon, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez – jelentette ki Bajnai Gordon a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén.

Az Együtt-PM szövetség vezetője a jövő évi választásokra utalva kijelentette: a győztes koalíció csak olyan lehet, amelyik reményt nyújt és a jó kormányzás lehetőségét, nem megosztó, középre nyitott, bírja a sokféleséget. Emellett vonzó otthont kínál a politikai otthontalanoknak, miközben elfér benne sok, már elkötelezett demokrata szavazó. Bajnai Gordon azt is kijelentette, hogy 2014-ben nem a baloldal küzdelme zajlik majd a jobboldal ellen, hanem "a normális Magyarország küzdelme zajlik majd Orbánország pénze, propagandája és zsoldoshadserege ellen".

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: egy demokráciában nem királyt vagy vezért választanak maguknak a polgárok, hanem jövőt. "Békét akarunk, mert tudjuk, hogy békét csak az teremthet, aki győzött" - hangsúlyozta, ugyanakkor kijelentette, "Orbánnal és Simicskával nincs kiegyezés, mert ők azok, akik túszul ejtettek egy országot, és túszul ejtették az ország egyik felét". Azt is kiemelte, hogy védelmet és igazságot szolgáltatnak a rendszer minden "áldozatának", de nem hirdetnek boszorkányüldözést azok ellen, akiket megtévesztett, átvert vagy kihasznált ez a rezsim.

Az Együtt-PM vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormánya a legrosszabb Európában, mert sikertelen, de mohó. Egy ország működtetéséhez sok pénz kell, de egy rossz kormány hatalmon tartásához rengeteg - közölte. Véleménye szerint a magán-nyugdíjpénztári vagyon "lenyúlása" után ezért volt szükség az állami földek "megkaparintására", majd a trafikok "államosítására", végül pedig a takarékszövetkezetek "bekebelezésére". A kormányoldalra utalva azt mondta: soha sem fognak leállni, mert egyre több pénzre lesz szükségük ahhoz, hogy "a zsoldosokat" kifizethessék. "Vigyázat, Orbán Viktor zsákmányszerző üzemmódban van!" – figyelmeztetett.

Orbán Viktornak és kormányának legalább három főbűne van: Magyarország lenyúlása, a szabadság korlátozása és az ország elszegényítése – mondta Bajnai Gordon.

A Szolidaritás alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké a tagok. Az egyesület társelnöke a kevesebb szavazatot kapott Székely Sándor lett. Kónya Péter 123 szavazatot kapott, Székely Sándorra 109 voks érkezett. Kónya és Székely a Magyar Szolidaritás Mozgalomban is ezt a pozíciót töltötte be.