Nagymamát vertek bilincsbe a rendőrök

Vágólapra másolva!
A hetvenéves nőt három órán át tartották a kaposvári fogdában, ahol meztelenre vetkőztették. A rendőrségi bilincs miatt megsérült a csuklója.
Vágólapra másolva!

Nem akarta igazolni magát egy idős asszony Kaposváron, ezért elmondása szerint a rendőrök előállították, meztelenre vetkőztették, és bilinccsel a kezén fogdába tették - írja a Kapos.hu. A bilincs annyira szoros volt, hogy az idős nő csuklója megsérült, látlelet is készült róla.

A 70 éves asszonyt annyira megviselte a rendőrök eljárása, hogy zaklatottsága miatt napokkal később sem szeretett volna beszélni a történtekről. A lánya a lapnak elmondta, az édesanyja alumíniumhulladékot gyűjtött az utcán, hogy a nyugdíját azzal egészítse ki. Ekkor akarták igazoltatni a rendőrök. Ő azonban nem árulta el a nevét és a lakcímét.

Végül a rendőrök megbilincselték és előállították az idős nőt, aki három órát töltött a fogdán. Később elengedték, büntetést nem kapott. Az orvosi ügyeleten látleletet vettek, eszerint a sebeket a rendőrségi bilincs okozta.

A rendőrök szerint a karperecre azért volt szükség, mert különben a nagymama nem engedelmeskedett volna nekik - írja a Kapos.hu.