Én magamat adtam el

Vágólapra másolva!

A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. Cikksorozatunkban megszólaltattuk a jelenségben érintetteket, ellátogattunk a nyíregyházi Huszár-telepre, a közeli falvakba és a zürichi Sihlquai-re, ahol a magyar nők állnak. Többen származnak a nyíregyházi Huszár-telepről, ahogy a negyvenes éveiben járó Kati is. Húsz évig állt az utcán, egyebek mellett Zürichben, ahonnan egy hónap után hazamenekült. Börtönben ült, hívő lett, és már nem jár ki strichelni, hanem virágmintás terítőket hímez. Cikksorozatunk utolsó, befejező része.

Vincze Barbara

Vágólapra másolva!

Nyíregyháza prostituált prostitució

Hiába az éveken át tartó külföldi munka, a magyar prostituáltak jelentős része ugyanabba a kilátástalan szegénységbe süllyed vissza, ahonnan elindult. Hiába vándoroltak át a kezeik között hatalmas pénzek, csak nagyon keveseknek sikerül a kitörés addigi életükből. Vannak persze, akik ügyesen meg tudják forgatni a pénzt, de a tapasztalatok szerint ők az elenyésző kisebbség. Hacsak korábban nem éri valami trauma, ami miatt már fiatalon kiszáll vagy elmenekül, a legtöbb nő a harmincas évei végén hagy fel a szexmunkával - rossz nyelvek szerint egész egyszerűen azért, mert kiöregszik.

Van, akinek csak egy löket kell, mint amilyen Kati. Svájcot is megjárta, most mégis többedmagával él egy néhány négyzetméteres, kékre festett falú szobában a nyíregyházi Huszár-telepen.

Múmia néni

"Az élet szar, kiút nincs: vagy elmenekül az ember, vagy itt marad, és leszomorodik" - kezdi történetét a 45 éves nő. Jóval többnek néz ki a koránál, majdnem 20 évet dolgozott prostituáltként itthon és külföldön. Madárcsontozatú, de lobbanékony nő, kézfején tetoválás, a menye csak úgy hívja, Múmia néni. Nyíregyházán legtöbbet a 41-es és a 4-es főút mentén állt, Svájcban a Sihlquai-n. "Sajnos az út mellett töltöttem a fiatalkoromat" - tűnődik cigarettázva.

Tizenöt éve lakik a Guszevben - a nyíregyházi Huszár-telepen - egy szoba-konyhás lakásban, amihez egy vécé és egy zuhanyzó tartozik. Tinédzser kora óta a telepen él. Noha három éve asztmát állapítottak meg nála, egyik cigit szívja a másik után, gyógyszert viszont nem szed, azt mondja, azért, mert csak jobban befulladna tőle. Férjének gyomorfekélye lett a sok italtól, nagyobbik, 22 éves fia börtönben ül rablásért, a kisebbik, 18 éves fiáról azt mesélte, hogy egy bentlakásos intézményben él, mert hiperaktivitása miatt állandó orvosi felügyeletet igényel.

Pár éve Kati is lehúzott másfél évet az egyik börtönben, miután a prostitúció miatt annyi szabálysértési bírsága gyűlt össze, hogy már nem tudta kifizetni. Inkább leülte, annak ellenére is, hogy a férje családja ki akarta váltani. "Mondtam nekik, hogy az államnak nem fizethetnek, inkább leülöm. Nem azért álltam kint, hogy az államnak fizessek." A gyerekei ekkor intézetbe kerültek, de a nagymama kihozta őket.

Gyerekként még egészen más életről álmodozott, fodrász akart lenni. "Csak aztán nyolcadikban bejött a szerelem, meg megvertem a tanárt." A verekedésről a mai napig nem tudott leszokni, gyorsan haragra gerjed, előfordul, hogy a férje után vág egy cipőt. Még nem töltötte be a 18-at, amikor hozzáment egy fiúhoz, mert nem jött ki a szüleivel. "Így akartam nagykorúvá válni" - mondja, de a házasságkötés után egy hónappal már el is váltak.

Mindig megadta az Úr

Aztán jött a két gyerek, hogy kitől, azt nem részletezi. Az egyik már megvolt, amikor - állítólag önszántából - úgy döntött, hogy kimegy az utcára. Ott ismerte meg jelenlegi férjét, Gábort, aki elfogadta olyannak, amilyen: "Kint állással, gyerekekkel együtt. Sokat jöttem úgy haza, hogy kenyér sem volt itthon, és a gyerek hót éhes volt. Ilyenkor csak arra kértem az Istent, hogy Istenem, nekem elég, amennyit te gondolsz, csak annyit adjál, hogy a gyereknek legyen másnapra. Mindig megadta az Úr."

Hogy nézett ki akkoriban egy átlagos napja? Lezuhanyozott, evett, kávézott, szólt a nevelőapjának, hogy vigye ki kocsival az útra, aztán amikor végzett, felhívta, hogy menjen érte. "De csak ha a rendőrök nem voltak gyorsabbak nála. Volt, hogy mire a fater kijött, már a rendőrségen ültem. Amikor nagyon jól ment, egy nap alatt megkerestem 50-60 ezret. Volt egy állandósom, az rendszeresen harmincezret adott, krumplit hozott, húst hozott, a hűtőből kihozta nekem a disznót is. Már én voltam zavarban."

Ildikó egy társasjátékkal a gyerekeknek, némi pénzzel, fáradtan hazatér családjához. Kattintson a képre a lejátszáshoz, a teljes történet multimédiás feldolgozását pedig az Origo Fotó rovatában találja. Fotó: Hajdú D. András - Origo

Olyan visszajáró vendége is volt, aki csak azért fizetett neki, hogy meghallgassa a problémáit. "Ha neki lelki problémája van, miért ne hallgatnám meg? Aztán ad húszezret, harmincat. Ez az ember nem csalta meg a feleségét egyszer sem, ragaszkodott hozzá."

Persze nem volt minden kuncsaftjával ilyen szerencséje. "Az egyik itt, Nyíregyen olyan agresszív volt, hogy a szemem majdnem kifolyt, úgy szemen vágott, és le akarta nyúlni a pénzemet." Cserébe Kati téglával dobta be a kocsija szélvédőjét, és egy szál tangában meg egy kölcsönpólóban menekült haza. A szeméből ömlött a vér, ezért bevitték a kórházba, meg kellett műteni. Később bement a rendőrségre feljelentést tenni, ahol azt mondták neki, hogy utánanéznek az ügynek, őt pedig letartóztatják. Ezért inkább elállt a feljelentéstől, a családjával akarták elkapni a férfit, de sosem akadtak a nyomára.

Az egy álomvilág

Mint a Huszár-telepről annyian, ő is szerencsét próbált külföldön, ismerőseit követve Zürichbe ment. "Alig vártam, hogy hazaérjek onnan, nem nekem való az a világ. Az egy álomvilág. Nem a munka volt ott rossz, hanem a lelki érzés, hogy a gyerekek itthon vannak."

Egy hónapot töltött Zürichben, és talán maradt is volna még egy kicsit, ha egy incidens rá nem döbbenti, hogy nyelvtudás nélkül nem fog boldogulni. "Nem értettem szót az emberrel, amikor az üzletet akarta lebonyolítani. Felidegesedtem, lekaptam a szandálom, és fejbe vágtam. Ha most nem lenne más választás, azt mondom, hogy inkább Svájc, mint itt, mert ott nagyobb biztonságban van az ember, vigyáznak, vannak védőnők, óvszer; itt viszont meghalhatsz az út mentén, vagy bevisznek." Ráadásul ott szerinte még kisebb csoda is megtörténhet a magyar nőkkel: "A komaasszonyom állt itt is, kint is, aztán Svájcban megismert egy olasz férfit, és most olasz férje van. Jóval idősebb nála, de jól megértik egymást."

Négyen a félig kész égbolt alatt

Ő viszont maradt a félkész, felhős égboltot ábrázoló szobában, ahol az egyik sarokba templomi freskókra emlékeztető fénycsóvát rajzolt a férje. Vele, az anyjával és annak élettársával él, látogatásunkkor csak a két nő van otthon. "Az én ötletem volt a felhős szoba, de Gáborom berúgott, mire megcsinálta, így nem lett teljesen kész" - mondja nevetve, miközben kivillan hiányos fogsora.

Férje festőtehetségét többen is észrevették, náluk ez lehetett volna a kitörési pont. Kati büszkén meséli, hogy még a nyíregyházi polgármester is vásárolt a férjétől festményt, sőt kiállítást is rendeztek neki. Pedig eleinte festékre sem futotta, ezért Gábor Kati szemceruzájával és körömlakkjával rajzolt egy kifeszített pelenkára. Azóta az egyik családgondozótól kapott festékeket, és a legszívesebben tájképeket készít. Amikor a férjének voltak megrendelései, nem is járt ki az út mellé. Amikor elmaradoztak a megrendelések, úgy látta, nincs más választása.

Az életben nem fogja feldolgozni

Nem volt szigorú a munkarendje, inkább a szükség vitte ki az út mellé, hogy a család ne éhezzen, és ne szoruljanak uzsorakölcsönre. Voltak könnyebb időszakok is: "Volt olyan, hogy egy hónapig nem mentem sehova, mert nem volt kedvem, vagy kezdődött a Dáridó, és inkább azt néztem. Magamban dolgoztam, megtehettem. Egy stricivel ezt már nem teheted meg, mert ha akarsz, ha nem, menni kell. Szinte mindenkinek van stricije."

Ahogy felidézi az elmúlt tizenöt évet, néha belemelegszik, és dől belőle a szó, máskor hangosan nevet, vagy elhomályosul és kiürül a tekintete. "Visszagondolva vicces, de akkor nagyon idegesítő volt - mondja. - Elég volt abból az életből, lelkileg meg főleg. A mai napig bennem van. Jó volt, mert hülyéskedtünk a csajokkal, meg elvoltunk, de lelkileg az ember ebben úgy tönkremegy, hogy na: az életben nem fogja tudni feldolgozni. Főleg az, aki a családjáért megy. Mert nagyon nagy különbség, hogy valaki élvezetből jár ki, vagy azért, hogy a gyerekeinek legyen."

A gyerekei tudták, mivel foglalkozik, de Kati szerint ez sokáig nem tudatosult bennük. A nagyobbik fia nemrég azt mondta neki, hogy nem érti, hogy az apja hogyan tűrhette el. Meg is fenyegette, hogy ki ne merjen állni többé az út mellé. "Én ezzel rosszat nem tettem, a mai napig azt mondom. Magamat adtam el, megdolgoztam a pénzért."

Innen csak menni jó

Azóta nem jár ki, amióta a gyülekezet tagja, a vallás segített neki megváltozni. Mostanában két dologban talál vigaszt: az egyik a Shalom Bibliai Gyülekezet, ahová a férjével együtt minden héten eljár. Büszkén mutatja a bibliaiskolai tanulmányai során kitöltött munkafüzetét. "Megismertem Istent, és a férjemmel be is merítkeztünk, 2011-ben letettünk a bibliaiskolában egy diplomát. Már a börtönben elfogadtam az Istent, de hivatalosan akkor, amikor kijöttem." A gyülekezetben kerti munkát szokott végezni, néha eljár takarítani is. "A pásztorom mindig ad tanácsot. Ha nagy a szomorúság, akkor felhívhatom, akár éjszaka is."

A másik dolog, ami megvigasztalja, az a hobbija, a hímzés: szép, fehér alapon színes virágmintás faliszőnyegeket és terítőket hímez aprólékosan, amiknek olykor vásárlója is akad. "Lefoglalom magam vele, leülök, és csinálom. Elvagyok ezzel reggeltől estig, észre sem veszem, hogy megy az idő." Egy színes virágokkal díszített fehér terítőt és egy házi áldást mutat. Munkáit főleg a gyülekezetben tudja eladni, csak ott sokallják az árat, ezért most további árusítóhelyeket keres.

A férje alkalmanként eljár dolgozni közmunkásként. A szociális segélye 22 500 forint, kiegészítésként a gyülekezet pásztoránál végez apró-cseprő munkákat. A lakásért havi nyolcezer forintot kellene fizetniük, de évek óta tartoznak a lakbérrel, mostanra háromszázezres hátralékuk gyűlt össze.

Kati húsz év alatt nem tudott jobb jövőt biztosítani magának és a családjának. "Tele voltam álmokkal, a fele nem valósult meg." Házat akart venni, de nem tudott kitörni a Huszár-telepi félig elkészült, kék égboltos szobából. Az általa megkeresett pénz nagy részéből a család tartozásait rendezték: elnyelte a kamatos pénz, azaz az uzsorakölcsön vagy az ital. Pedig Kati örömmel elköltözne a Huszár-telepről. "Itt nem jó, innen csak menni jó. Ez egy nyomor- vagy cigánytelep. Nyírszőlősre vagy Ózdra mennék." Egyelőre nem tudja, mikor és hogyan, "de jó lenne minél hamarabb".

(A cikksorozat létrejöttét a Robert Bosch Alapítvány támogatta a "Journalisten vor Ort" program keretében.)