Ne a stadionnal foglalkozzanak, hanem a saját dolgukkal!

Felcsút Puskás Akadémia stadionépítés Orbán Viktor nyaralója háza
Vágólapra másolva!
Hangos, felveri a port, és rátelepszik az egész utcára, az épülő felcsúti stadion mellett élők mégis azt mondják, őket aztán nem zavarja sem az építkezés, sem a stadion. Szép lesz, és jót fog tenni a falunak. Legfeljebb amiatt aggódnak, hogy mi lesz az 1800 fős faluból, ha megérkezik oda 3500 fociszurkoló.
Vágólapra másolva!

"Ááá, nem olyan nagy ám ez, csak most még úgy látszik!" - mondta egy felcsúti férfi a falujában épülő stadion egyik sarkánál állva. De nem sikerült minket meggyőznie, mert a szűk falusi utcáról nézve a félkész monstrum hatalmasnak tűnik. Széles, sűrűn egymás mellett álló betonoszlopok magasodnak a kis családi házak fölé, fölöttük három daru is forog, és pakolja az anyagokat, miközben folyamatosan fordulnak a földdel megrakott billencsek, és sűrű port vernek fel a hepehupásra járt földútról.

Épül a stadion Felcsúton Fotó: Tuba Zoltán - Origo

"Nézzék, most még ki van ásva körülötte, de nem lesz ez magas. Itt, az utcaszinttel egy vonalban lesz a pálya síkja, a betonoszlopok pedig már a tetőt tartják" - bizonygatta a férfi, aki már most nagy rajongója a stadionnak, mert munkahelyeket fog teremteni, a fiatalok pedig drogozás helyett majd meccsre járnak.

Ide tervezték

Az 1800 lelkes Felcsút 3500 fős stadionja 3,8 milliárd forintból épül Makovecz Imre stílusában (bár így hirdetik, a terveket nem ő készítette, hanem egy fiatal követője), és így fog kinézni, ha elkészül. Az akadémia egy része az Orbán Viktor tulajdonában lévő területeken fekszik, a miniszterelnök vagyonbevallása szerint öt, 2006 végén vásárolt telket adott 50 évre ingyenesen az akadémiának. Ezek összesen 5035 négyzetméteresek, valamivel kisebbek, mint egy focipálya.

Az akadémia és a hozzá tartozó futballpályák közvetlen szomszédságában csak néhány lakóház van, a legközelebbi az, amelyet az Orbán család használ: a ház és a stadion falát csak az alig néhány méter széles Fő utca választja el egymástól. Pedig az akadémiának már most is jó néhány focipályája van a területen, úgyhogy kívülállóként azt gondolhatnánk, hogy nem kellett volna rögtön az út és a lakóházak mellé tenni a hatalmas épületet. Amikor megkérdeztük a területet őrző férfit, mit gondol, miért pont ide építik, csak meghúzta a vállát, és annyit mondott: mert ide tervezték.

Az épülő stadion az Orbán család házához van a legközelebb Forrás: Google

Szerdán megkerestük a miniszterelnöki hivatalt is, hogy megkérdezzük, felmerült-e a tervezéskor, hogy ne a miniszterelnök által használt háztól néhány méterre épüljön a stadion, és hogy nem tart-e attól Orbán Viktor, hogy a stadionban rendezett mérkőzések utáni esetleges randalírozások miatt veszélybe kerülhet a háza vagy a személyes biztonsága. A kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, de ha megérkeznek, frissítjük cikkünket.

Remélem, lesz ingyenjegy

A Rákóczi utcában, az Orbán család háza melletti portán egy idős férfi üldögélt az árnyékban, láthatóan nem zavarja az építkezéssel járó nagy zaj. "Hangos, hangos, de most mit csináljunk. Néha úgy hordja a port a szél, hogy alig lehet látni" - mondta, de rögtön hozzátette, hogy ő örül az új stadionnak. "Hetven éve lakom ebben a házban, itt már vagy hatvan éve van futballpálya. Mindig jártam a meccsekre, mióta van az akadémia, azóta is, volt ingyenjegyem" - mondja. Amikor megkérdezzük, hogy kapott-e ígéretet arra, hogy az új stadionba is ingyen járhat, mosolyogva csak annyit mond: "Hát, remélem, hogy a szomszédom elintézi majd nekem."

Az idős bácsi azt mondja, rajta kívül nem is sokan vannak már az utcában, akiket zavarhatna az építkezés, mert a szomszédjában álló házak régóta üresen állnak, kihaltak belőlük az öregek. "Itt szemben egy idősebb nő lakik a családjával, néha persze panaszkodnak a zaj meg a por miatt, amott meg - mutat egy távolabbi házra az utca túloldalán - egy futballista lakik, őt biztosan nem zavarja a stadion."

Az idős férfi már várja, hogy mehessen a meccsekre Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Néhány házzal arrébb egy fiatal pár szorgoskodik a kertben. Amikor megkérdezzük őket, hogy mit szólnak a falura telepedő stadionhoz, a fiatal férfi azt mondja, vegyesek az érzelmei. "Ha az ország helyzetéhez képest nézem, akkor túlzás. De Felcsútnak jót fog tenni, felélénkül egy kicsit az élet. És szép lesz, az biztos, hogy szép lesz, úgyhogy várjuk, hogy elkészüljön" - mondja.

"Azt mondjuk nem tudom, hogy átgondolták-e, hogy mi lesz itt, ha idejön egy nagy csapat. Azt azért nem lesz egyszerű megoldani, ha idesereglik mondjuk egy Fradi-szurkolótábor" - teszi hozzá a férfi, de a felesége azt mondja, ő nem nagyon aggódik a saját nyugalmuk miatt, mert ha nagy csapat jön Felcsútra, a Rákóczi utcát mindig lezárják a rendőrök, és nem engednek be senki.

Az Orbán család háza és telke fürdik az építkezés porában Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A Rákóczi utcában több üres telken és egy-két házon is kint van az "eladó" tábla. Az Origónak nyilatkozó egyik tulajdonos azt mondja, ők az építkezéstől függetlenül akarják eladni az ingatlant. "Örököltük a házat, nem lakunk benne. Két éve már megpróbáltuk eladni, és most nemrég megint elkezdtük árulni" - mondta. Szerinte az ingatlanok árát nem mozgatta meg a nagyszabású építkezés, sem értékesebbek, sem olcsóbbak nem lettek a piacon a környékbeli házak, és a kereslet sem változott az utóbbi időben.

Egy, a futballpályáktól messzebb lakó felcsúti nő is azt mondta az Origónak, hogy a településnek jót tesz majd a stadion. "Tele lesz fiatalokkal, jönnek majd külföldiek, mert biztos lesznek külföldi meccsek is." Az egyetlen aggasztó dolog szerinte, hogy hol lesz ennyi parkolóhely. "Eddig nem mondtak semmit erről nekünk, nem tudom, nem lesz-e probléma azzal, hogy ha egy 1700 fős faluba megérkezik 3500 ember autóval és buszokkal" - mondta. "Régóta van sok eladó ház a faluban. Az idősek kihalnak, a fiatalok meg nem akarnak régi házba költözni" - magyarázta egy felcsúti asszony, miért van kint sok házon az eladó tábla a faluban. Azt azért még bizonytalanul hozzátette, hogy a nevét ne írjuk le, mert a faluban nem mindenki veszi jó néven, ha a stadionnal foglalkoznak a helyiek, "nem pedig a saját dolgukkal".