Drogmentes szórakozást akart a Hajógyári-sziget új ura

Vágólapra másolva!
Horváth Sándor a halála előtt adott interjút a Figyelőnek. Nem számított gyors nyereségre, ötéves távlatban gondolkozott.
Vágólapra másolva!

Vendégként bármikor szívesen látta volna a Hajógyári-szigeten Vizoviczki Lászlót, a szórakozóhelyek volt működtetőjét a bulibirodalom új üzemeltetője. A hét elején elhunyt Horváth Sándor a halála előtt még interjút adott a Figyelőnek.

Ebben a egyebek között beszélt a terveiről. Azt mondta, konzervatív felfogású, és sokat jelentett számára a család, ezért nappali programokat is akart szervezni. A sziget üzemeltetésére hét különböző társaságot hozott létre, valamint az anyavállalatot. Mint mondta, saját maga akarta üzemeltetni a sziget portaszolgálatát is, hogy így gondoskodjon a megfelelő biztonságról. Horváth határozottan fel akart lépni a drogok ellen is, és mint mondta, nem számított gyors nyereségre, ötéves távlatban gondolkozott.

Hangsúlyozta, hogy csak a jog engedte korlátok között akart együttműködni a hatóságokkal, utalva ezzel arra, hogy az előző működtető ellen a legfőbb vád épp az volt, hogy illegális rendőri segítséget vett igénybe.

A még a halála előtt készült interjút a Figyelő a férfi édesanyja kérésére közölte. A 31 éves Horváth Sándor hétfőn halt meg, halálának oka egyelőre ismeretlen. Horváth Sándor családi vállalkozásban öt szórakozóhelyet üzemeltetett a Hajógyári-szigeten. Portrénkat itt olvashatja róla.