Csaknem ötmilliós prémium a közmédia vezetőinek

Vágólapra másolva!
Az előző évi munka értékelése alapján jár a jutalom az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda vezetőinek.
Vágólapra másolva!

Átlagosan bruttó 4,5-4,8 millió forintos prémiumot kaptak a közszolgálati médiumok - az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda - vezérigazgatói a tavalyi munkájukra - írja a Népszabadság. A jutalmakról a legutóbbi ülésén döntött a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.

Medveczky Balázs (MTV) 4,5 millió, Jónás István (Magyar Rádió) 4,8 millió, Dobos Menyhért (Duna TV) 4,8 millió, valamint az MTI vezérigazgatói posztjáról tavaly év végén távozott Belénessy Csaba 4,8 millió forint prémiumot kapott. A jutalom az előző évi munka értékelése alapján jár az első számú vezetőknek, Belénessy ezért kaphatott prémiumot - jegyzi meg a lap.

A vezérigazgatók munkaszerződése azt rögzíti, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén az éves személyi alapbérük meghatározott százalékát kaphatják meg jutalomként. A feltételek között szerepel például, hogy elvégezzék a közmédiarendszer átalakításával kapcsolatos feladatokat, készítsék el és tartsák be az intézmény üzleti tervét, az adott médiumot ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtó-helyreigazítási pert, növelje a nézettséget/hallgatottságot - emlékeztet a Népszabadság.

A négy intézményvezető közül tavaly még az MTI vezérigazgatója kereste a legtöbbet, havi bruttó 1,9 millió forintot, az adható prémiuma pedig az éves személyi alapbérének 33 százaléka volt. Azóta egységesítették a béreket, most mind a négy vezető bruttó 1,7 millió forintot keres havonta, prémiumuk pedig a bérük maximum 25 százaléka lehet. A Népszabadság információi szerint az egész éves munka értékelése alapján Belénessy a maximálisan adható prémium 65 százalékát kapta, a többiek 90-95 százalékot.

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke a Népszabadságnak azt mondta: a négy vezérigazgatónak a jogszabályok és a megkötött munkaszerződésük alapján jár a teljesítményfüggő prémium. Bérük és adható prémiumuk is jóval kevesebb, mint a közmédiumok korábbi vezetőinek fizetése, amelyekhez külön juttatások és akár egyéves bérnek megfelelő jutalom is társult. Külön kiemelte, hogy a több évtizedes gyakorlattal szemben a mostani vezérigazgatók elé valóságos prémiumfeladatokat tűztek ki, a jutalom nem automatikusan járt nekik.