Több mint tízezer embert telepítenek ki Fehérváron

Vágólapra másolva!
Több mint tízezer embert érint Székesfehérváron a csütörtöki kitelepítés, amelyet a szerda délelőtt a Rákóczi úti Mancz János óvodában talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt kellett elrendelni.
Vágólapra másolva!

Dancs Norbert, a székesfehérvári járási hivatal vezetője elmondta, hogy a szovjet gyártmányú, 203 milliméteres romboló repeszgránátban 25 kilogramm a robbanótöltet. Magyarországon lakott területeken ritkán találnak ekkora bombát - tette hozzá.

Mint elmondta: a helyi védelmi bizottságot azonnal összehívták, hogy hatékonyan segíteni tudják a rendőrség munkáját, mert a tűzszerészek jelzései alapján 400 méter sugarú körben teljes zárást és kiürítést kellett elrendelni csütörtök 8 óra 30 perctől. Szintén a szakemberek tanácsára a robbanótest 50 méteres körzetében a gázszolgáltatás is szünetelni fog. Az érintett területen élők számára ideiglenes tartózkodási helyként a Vízivárosi és a Hétvezér Általános Iskolát, valamint a József Attila Kollégiumot jelölték ki. Szükség esetén további intézményeket nyitnak ki.

A hivatalvezető tájékoztatása szerint a Rákóczi úti idősek otthonából szerda délután ötvenkét fekvőbeteget szállítottak át Csákvárra egy másik intézménybe. A betegek mentésében három megye (Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom) mentőszolgálata fogott össze, hogy szabad kapacitásukkal segítsék a kitelepítést. Csütörtökön a városból további 50 beteget - akiknek az állapota lehetővé teszi - busszal szállítanak másik helyszínekre a városon belül, míg 20 székesfehérvári fekvőbeteget mentőautókkal szintén a településen belül visznek máshová.

Kollár Levente, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság védelmi tisztje hangsúlyozta, hogy a robbanószerkezet jelenleg semmilyen veszélyt nem jelent a lakosságra. A kiürítés sok emeletes panelépületet érint, a lakosság előzetes tájékoztatása már elkezdődött – tette hozzá. Elmondta, hogy a lezárás után a területre senki sem mehet be, még a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek sem. Az érintett területen folyamatos rendőri biztosítás lesz.

Csurgó Attila, az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének vezetője közölte: a gyújtószerkezet beazonosítása után tudják eldönteni, a robbanótest szállítható-e egyben, esetleg a gyújtószerkezetet a helyszínen kell kiszerelni, és utána elszállítani.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester minden érintettet együttműködésre kért, mert kevés idő van a kiürítésig, ami több mint 10 ezer polgárt érint.

Bóka Viktor jegyző szerdai határozatában korlátozta az érintett üzletek, ügyfélszolgálatok, kereskedelmi egységek, bankok, áruházak nyitva tartását, azok csütörtök reggel nem nyitnak ki. Ügyeletes bölcsődének a Kígyó utcai helyett az Ybl bölcsődét jelölte ki.

Az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje szerda délelőtt tájékoztatta az MTI-t arról, hogy százkilós robbanótestet találtak egy székesfehérvári óvoda kertjében. Várkonyi Melinda közölte: földmunkákat végeztek, így találták meg a második világháborús robbanószerkezetet.