Nem fér be a villamos, átépítik az alagutat

Vágólapra másolva!
Átépítik a Lánchíd budai villamosalagútját, mert a BKK most megvásárolni tervezett új villamosai nem férnek be oda - írta az Index. A Clark Ádám ternél eltűnhet a körforgalom.
Vágólapra másolva!

2014-15-ig át kell építeni a Clark Ádám tér alatti villamosalagutat, mert az akkor Budapestre érkező új Combino-szélességű villamosok nem férnek majd be - írta az Index.

A BKK közölte, hogy az átépítésre most készül az engedélyezési és kiviteli terv, és az aluljáró fölé olyan födém épül várhatóan 2015 első félévében, amely mind a jelenlegi körforgalmi rend megtartására, mind egy esetleges jelzőlámpás csomópont kiépítésére alkalmas.

Az Index azt is írta, hogy a Clark Ádám tér forgalmi rendjével egy olyan tanulmányterv foglalkozik, amiben a pesti és a budai rakpartok hasznosításáról is szó van. Ebben az szerepel, hogy a Várbazár előtt megszűnhet az autóforgalom (csak kerékpárral és busszal lehet majd behajtani), ezért a Lánchíd utca felől megszűnik egy forgalmi ág a jelenlegi körforgalomban. Ha pedig a Váralagút és a Lánchíd között csak a Fő utca lesz keresztirányban, akkor a tervezők szerint elég lehet egy forgalmi lámpás kereszteződés is.