Megmérgezhették a Hajógyári-sziget urát

Vágólapra másolva!
A hétfőn elhunyt Horváth Sándor Péter családja arra gyanakszik, hogy a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek vezetőjét megmérgezték - írta a Bors. Péntek óta ugyanis gyötrő hasmenés és hányás kínozta.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel hunyt el a 31 éves Horváth Sándor Péter, aki családi vállalkozásban öt szórakozóhelyet üzemeltetett a Hajógyári-szigeten. A Bors azt írta, hogy a családja azt gyanítja, a férfit megmérgezték.

A lap úgy tudja, a férfit péntek óta mindennap súlyos hányás és hasmenés kínozta. "Naponta járt a kórházba, de az orvosok sem tudtak megnyugtató magyarázatokat adni az okokat illetően" - mondta a Bors forrása. A lap szerint a család kérte, hogy a boncolás mindenképp terjedjen ki a lehető legtöbb méreganyag kimutatására.

"Öt napon belül kiderül, hogy pontosan mi okozta a fiam halálát" - mondta a lapnak Horváth édesanyja.