Vizsgálóbizottság elé hívják Portikot és Szilvásyt

Vágólapra másolva!
Hétfőn is ülést tartott a nemzetbiztonsági bizottság Laborc-Portik találkozót vizsgáló albizottsága. Az albizottság elnöke szerint augusztusban meghallgatnák a felvételen hallható Laborc Sándor és Portik Tamás mellett Szilvásy György volt titkosszolgálati minisztert is.
Vágólapra másolva!

Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és Szilvásy György volt titokminisztert is meghallgathatja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - mondta a testület elnöke hétfőn.

Mile Lajos az LMP-hez tartozó, független képviselő elmondta, a meghallgatáson nem kötelező megjelenniük. A bizottság hétfői ülésén döntöttek arról, hogy milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. E szerint az első meghallgatást augusztus 27-én tartják, egyszerre három embert hallgatnak meg. Mile Lajos neveket nem kívánt mondani, csak annyit, hogy első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg, és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak.

Kérdésre válaszolva azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök meghallgatása nem merült fel a bizottságban. Mile Lajos hozzátette, az eredeti tervekkel ellentétben vélhetően nem fogják szeptember végéig befejezni a munkát.

Kitért arra, igyekeznek a lehető legszélesebben tájékoztatni a nyilvánosságot a jegyzőkönyv azon részéről, ami nyilvánosságra hozható. Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke újságíróknak azt mondta: az Alkotmányvédelmi Hivatal segítségét kérik ahhoz, hogy zárt helyett nyílt ülésen lehessen folytatni a ténymegállapító albizottság munkáját.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. A bizottság május 14-én tartott meg alakuló ülését. Mile Lajos akkor azt mondta: a vizsgálódás első szakaszában áttanulmányozzák a kapcsolódó iratanyagokat.